Nehéz napokat tudhat maga mögött a Budapest Honvéd FC együttese, hiszen csapatunk szombaton a hosszabbításban kapott góllal szenvedett 3–2-es vereséget a Budafok elleni bajnokon az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, és ezzel kieső helyre csúszott vissza a tabellán.
„Nehéz egy ilyen mérkőzés után bármit is mondani – kezdte Tamás Krisztián. – Az első félidőben még úgy, ahogy, kezünkben tartottuk a meccset, vissza tudtunk jönni egy nagyon nehéz, egy nullás hátrányból, ami egy ilyen csapat ellen veszélyes különbség. Aztán a második félidőben nem is tudom, mi történt… Szétszakadt az egész mezőny, hosszúak voltunk, se előre, se hátra nem ment a játék. Nyilván a hibából születik a gól, de így nem lehet nyerni, ahogyan mi játszottunk a szünet után. A Budafok a saját játékát játszotta, próbáltak visszaállni és a mi hibáinkból építkezni, kontrázni, ami láthatóan sikerült is nekik, míg mi nem végeztük jól a feladatunkat. Elfogadhatatlan volt a teljesítményünk, olyan helyzetbe kerültünk ezzel a vereséggel, ami megbocsáthatatlan.”
A korábbi két héttel ellentétben ezúttal „csak” egy meccs vár a csapatra a héten, szombaton a Ferencváros otthonában lépünk pályára, ahol már a hétfőn kinevezett Horváth Ferenc irányítja a Budapest Honvéd együttesét. A héten pedig nem is lehet más a cél, mint rendezni a sorokat, hogy újult erővel, lendülettel, szenvedéllyel folytassuk a szezont. Akkor is, ha a Groupama Arénában ritkán nyernek a vendégcsapatok, bár alig egy hónapja a DVTK bizonyította, hogy a Fradi-pálya sem bevehetetlen erőd, míg tavaly februárban a Honvéd is pontot szerzett a zöld-fehérek otthonában.
„Nagyon gyorsan történtek a változások, de én bizakodó vagyok, főleg a mester beszéde után – árulta el Tamás Krisztián. – Jó hangulatban teltek az első közös edzések, most pedig van pár napunk felkészülni a következő meccsre. A Fradit nyilván nem kell senkinek bemutatni, nagy labdabirtoklással, nyomás alatt szokták tartani az ellenfelet, minőségi játékosaik vannak, úgyhogy nekünk mindenképpen arra kell törekedni, hogy ne adjunk területet nekik, lezárjuk a passzsávokat és ne hagyjuk őket egy az egyben senkivel. Minél fegyelmezettebben, komptaktabban kell megoldani a védekezést, Horváth Ferenc pedig majd eldönti, hogy mit teszünk még bele a játékunkba. Nyilván a győzelem a cél, mindegy, hogy a Fradi vagy más csapat a következő ellenfél, a mi esetünkben más út nincsen.”





