Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Bizakodó vagyok“

„Bizakodó vagyok“

Spiele

Veröffentlicht: 28.10.2022, 21:09Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Tamás Krisztián kemény, de örömteljes mérkőzésre számít a Fehérvár ellen

Rutinos balhátvédünk Zalaegerszegen és Fehérváron is megfordult korábban, és míg az előbbi együttest a múlt héten idegenben sikerült felülmúlni, utóbbit hétvégén a Bozsik Arénában fogadjuk az OTP Bank Liga 13. fordulójában. Tamás Krisztiánt sem hagyja hidegen, hogy mely csapatokban játszott korábban, ám ezeket a tényezőket a kezdés előtt már kizárja és csak a Honvéd-sikerekre koncentrál.

„A zalaegerszegi mérkőzések mindig érzelmesebbek – kezdte Tamás Krisztián –, nagyon jól éreztem magam ott, a Fehérvár ellen valahogy kevesebb érzelmi töltettel bír számomra, de nekem egyébként is a Honvéd a legfontosabb, itt játszom és az itteni sikerekért teszem a dolgom. A mérkőzések előtti napokon ez inkább eszembe jut, de ahogy közeledünk a kezdés felé, úgy zárom ki ezt a tényezőt. Nem hagyom, hogy befolyásoljanak ezek a dolgok.”

Ami az egyik legfontosabb a klub háza táján jelenleg, hogy a héten Dean Klafuric elkezdte a munkát a csapattal. 27 éves játékosunk szerint felfrissült csapat fut ki a Bozsik Aréna gyepére a Fehérvár ellen.

„Sok időnk nem volt eddig, hiszen csak néhány napja kezdődött el a közös munka, de azt érzem, hogy most mindenki újult erővel vágott bele az edzésekbe – mondta el első benyomásait bekkünk. – Ez jót tesz. Mi ugyanúgy állunk a dolgokhoz, mint eddig, edzéseken is mindenki azt szeretné megmutatni, hogy helye van a kezdőcsapatban. Biztos vagyok benne, hogy ez a motiváció a hétvégén is látható lesz majd rajtunk. Biztos, hogy más felfogásban lépünk pályára a hétvégén, de bizakodó vagyok, és hiszek abban, hogy meglesz az eredménye a munkánknak.”

A két együttes nagyon közel áll egymáshoz a tabellán – a Fehérvár egy ponttal van lemaradva tőlünk és 9. jelenleg a bajnoki küzdelmekben –, ám Tamás Krisztián óva int mindenkit, hogy lebecsüljük a piros-kékeket, hiszen kiváló játékosok alkotják az ottani csapatot is. Érthető, hogy kemény mérkőzésen, de itthon tartanánk a három pontot.

„Nagyon hasonló helyzetben van most a Fehérvár, mint mi, de ez nem szabad, hogy megtévesszen minket. Mindenki tudja, hogy jó csapat érkezik hozzánk, egyénileg is kiváló játékosok alkotják az ellenfelet, akik ellen mindig nehéz játszani. Éppen ezért kemény meccsre számítok most is, amelyen remélem győztesen jöhetünk le a pályáról a végén – fejtette ki véleményét Tamás Krisztián, aki az elmúlt hét sikereiből is erőt merítene a hétvégi bajnokira. – Szerintem nagy lökést adott most a csapatnak, hogy két meccset nyertünk egymás után, ráadásul két idegenbeli, nehéz összecsapáson vagyunk túl. Ám azt mindig elmondom, hogy ebben a bajnokságban minden mérkőzés élet-halál harc. Gyakorlatilag nyolc csapat van, aki bármikor a kiesés közelébe kerülhet, ha van két rosszabb meccse úgy, hogy előtte még azt számolgatta, hogy mennyi pont kéne az európai kupaszerepléshez. Nehéz sorozat kezdődik és kemény négy mérkőzésünk lesz az őszi szezon zárásáig, de mindent megteszünk, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtsük be.”

 

28.10.2022, 21:09Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele