Március 19-én, vasárnap Kispesten fogadja NB III-as csapatunk a Majosi SE gárdáját a bajnokság 26. fordulójában. A találkozó előtt ukrán védőnkkel, Viacheslav Kulbachukkal, és nemcsak a hétvégi meccsről, hanem az elmúlt egy évéről, a fejlődésről, valamint a magyarországi tapasztalatokról.
Közel egy éve mondhatja magát a Budapest Honvéd-MFA labdarúgójának ukrán védőnk. Játékosunk tavaly tavasszal érkezett hozzánk és az itt eltöltött egy éve alatt tényezővé vált az U19-es és az NB III-as csapatban is. Utóbbiban még tavaly áprilisban debütált, 17 évesen, most pedig immár a 19. találkozójára készülhet a felnőttek között, rengeteg tapasztalattal a lábában.
Majd’ egy éve mondhatod a Magyar Futball Akadémiát az otthonodnak, hogyan tekintesz vissza a mögötted hagyott esztendőre?
Igen, lassan egy éve már, hogy a Budapest Honvédhoz tartozok. Nagyon jól telt az elmúlt év, játszom az NB III-ban és rendszeresen megkapom a bizalmat az U19-es csapatban is. Örülök, hogy számítanak rám!
Mi ugyan ismerünk téged, hiszen a szemünk előtt vagy minden nap, de hogyan jellemeznéd magadat annak, aki még nem látod téged játszani?
Bal oldali szélső védő vagyok, a kedvenc játékosom pedig Oleksandr Zinchenko az Arsenal védője. Szeretek én is a szélről irányítani, itt egyszerre kell kreatívnak lenned a labdával és anélkül is. Ha a csapat taktikája megengedi, akkor szívesen játszom a szélről befelé is, de ennél sokkal fontosabb, hogy bizalmat kapok Kispesten, ez óriási dolog számomra, én pedig ezért is akarok a végsőkig küzdeni. A csapatért és a céljaimért.
Milyen viszonyt ápolsz a magyar társakkal, a pályán kívül is megértitek egymást?
Amikor idejöttem, mindenkitől azt hallottam, hogy a magyarok nem kedvesek, illetve egyáltalán nem segítőkészek. Ezért is volt pozitív csalódás, hiszen sokakkal nagyon jó viszonyt alakítottam ki az elmúlt egy évben, jó embereket ismertem meg a csapattársaimban, ami talán mindennél fontosabb, mert így a pályán is könnyebben megértjük egymást.
Számít rád Pinezits Máté, az U19-es csapat vezetőedzője, illetve Szamosi Tamás a második együttes szakvezetője is. Mennyire különbözik a két csapat összetétele?
Emberek tekintetében semennyire, mindkét helyen hálás játszani az öltöző miatt és a játékoskeretet tekintve is van átfedés a két gárda között. A játékban van inkább különbség, az U19-es mérkőzések abból a szempontból talán könnyebbek, hogy ott még nem felnőttekkel kell találkozni hétről-hétre, mint az NB III-ban. Sokkal jobban épít a fizikumra a felnőttmezőny, de pont ez kell nekem, hogy fejlődni tudjak.
Ukrajnában is játszottál már felnőttek ellen?
Nem, Magyarországban mutatkoztam be a felnőttfutballban, amiért szintén hálás vagyok a Honvédnak és az akadémiának. Eleinte az is nehéz volt, hogy nagyon jó csapatba kerültem be, tele van az öltöző tehetséges társakkal, keményen kellett küzdeni, hogy kitűnhessek közülük. Kellemetlenek voltak az első felnőtt mérkőzések a fizikai különbség miatt. Sokszor odalépnek, gyorsabban kell gondolkoznod, meg kellett szokni ezt a tempót is. Sokan mondták nekem, hogy nem a felnőttek között a helyem, mert fiatal vagyok, de én szeretnék rájuk cáfolni!
Sorozatban három győzelmet aratott a második csapat, a sikerek után milyen az öltözői hangulat?
Nagyon jó az öltözői viszony, de erre akkor sem lehet panaszom, amikor éppen nem nyerünk. Tetszik Szamosi Tamás stílusa és játékfelfogása, a jó hozzáállás átszáll a csapatra is. Jó érzés egy ilyen közösség részének lenni! Ráadásul hozzám hasonlóan Szamosi Tamás is bal oldali védő volt, ami nagy szerencse, mert sokat tud nekem külön segíteni. Látszik, hogy magas szinten játszott, és sok mindent meg is tud mutatni nekünk. Rengeteget tanulhatok tőle, közvetlen és segítőkész, de mellette sokat is vár el, amivel ösztönöz, hogy jobb legyek.
Először vagy huzamosabb ideg távol az otthontól, Ukrajnában nem voltál még kollégista?
Nem, most először vagyok ilyen messze a szüleimtől és az otthonomtól.
Mennyire nehéz a mindennapokban teljesíteni úgy, hogy kevésbé otthonos közegben vagy?
Sokkal könnyebb azáltal, hogy több hozzám hasonló srác van az akadémián, Szása (Olekszandr Koszovscsuk) és a többiek sokat segítenek nekem és hála nekik nem mindig arra gondolok, hogy milyen messze vannak a szüleim, illetve mi történik otthon.
Mennyire megterhelő úgy fókuszálni a futballra a mindennapokban, hogy tudod mi zajlik a határon túl?
Nem egyszerű, de azért is szeretnék itt minél jobb játékossá válni, mert azzal segíthetek a családomnak is. Nem szeretnék álszent lenni, ez számít. Az elsődleges célom az, hogy jó futballista legyek, ha ez sikerül, akkor sokaknak segíteni tudok majd, köztük a rokonoknak is.
NB III, KÖZÉP CSOPORT 26. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD II–MAJOSI SE
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
2023. március 19., vasárnap, 11:00
(A belépés ingyenes, a mérkőzést streamen keresztül közvetítjük.)






