Egy szezont töltött kölcsönben az NB II-es Gyirmót együttesénél a Budapest Honvéd fiatal tehetsége, Májer Milán, aki hétfőtől már újra Kispesten edz társaival. A 21 éves, korosztályos válogatott támadó elárulta, hogy bár a csapatnak nem sikerült elérnie kitűzött célját, a feljutást, ő mégis hasznos idényt tud maga mögött.
„Úgy érzem, hogy fiatalként mentem el innen és felnőttként érkeztem vissza – összegezte tapasztalatait Májer Milán. – Azáltal, hogy végigjátszottam a szezont Gyirmóton, bőven belekóstolhattam a felnőttfociba, már egyáltalán nem érzem magam gyereknek, sőt annyira kezdőnek sem. Tavaly úgy éreztem, hogy az akkori edző nem számít rám a Honvédban, van ilyen, talán jót is tett nekem ez az egy év. Fontos volt számomra, hogy az U21-es válogatottba behívjanak, ez is meghatározta a döntésemet, amikor a több játéklehetőség reményében Gyirmótra mentem. Öt gólt rúgtam és négy gólpasszt is adtam, szóval ebből a szempontból is pozitívan sikerült az évem. Talán amiatt vagyok egy kicsit csalódott, hogy a végjátékban én is lehetőséget kaphattam volna az NB I-ben, ez az, ami a mérleg nyelvét billenti egyik oldalról a másikra. A rengeteg edzés, meccs, tapasztalat, azonban csak jót tett nekem, és remélem, hogy idén jó benyomást tudok kelteni az új edzőnek, a stábnak és a szurkolóknak is.”
A járvány miatti leállás természetesen a Gyirmót együttesét sem kímélte, amely 27 lejátszott mérkőzés után 10 győzelmével, 8 döntetlenjével és 9 vereségével a 7. helyen állt az NB II-es tabellán a bajnokság lefújásakor. Májer Milán azonban a bizonytalan helyzetben is keményen dolgozott céljaiért.
„Három és fél hónap szünet volt, három-négy hetet edzett összesen a gyirmóti csapat a járvány miatt, azt leszámítva pedig egyéni edzéstervet kaptunk, ami alapján egyedül készültünk – tekintett vissza a tavaszi időszakra fiatal támadónk. – Sok egyéni munkát végeztem viszont ezen felül is, mert úgy éreztem, hogy nem elég nekem az a terhelés, amit előírtak. Dolgoztam saját személyi edzővel és dietetikussal is, bőven beletettem a munkát a szünetbe, azt mondom, jót is tett. Sajnos egy kevés labdás hiányosságot érzek most ebből a három és fél hónapból kifolyólag, hiszen minden más területre oda tudtam figyelni, a csapatedzéseket viszont nem pótolja az, hogy otthon focizgatok és kapura lövök.”
Májer Milán társaival hétfőtől már az akadémia pályáin enyhíthet labdaéhségén, hiszen a bő keret tagjai, s a kölcsönből visszatérő játékosok számára elkezdődött a felkészülés, amellyel kapcsolatban támadónknak komoly tervei vannak.
„Az a célom, hogy bebizonyítsam mindenkinek, hogy ide való vagyok – mondta eltökélten Májer Milán. – Szeretném beverekedni magam a csapatba és megmutatni mindenkinek, hogy miért vagyok itt, miért nevelkedtem itt az elmúlt majdnem tíz évben.”
Hétvégén pedig meg is méretheti magát Májer Milán, hiszen amíg az első csapat még a szünet utolsó napjait tölti, a hétfőtől együtt gyakoroló fiatal játékosok szombaton felkészülési mérkőzést játszanak a Siófok együttesével.
„Tavaly pont az első mérkőzésemen a Siófok ellen játszottunk a Gyirmóttal, gólt is rúgtam azon a meccsen – árulta el Májer Milán, akinek nem ismeretlen szombati ellenfelünk. – Elég masszív csapatról van szó, a tapasztalataimból legalábbis erre következtetek. Sok a fiatal nálunk, akiknek fontos, hogy szokják a felnőttfocit, érezzék, milyen az, amikor nem a saját korosztályuk ellen játszanak, hanem esetleg már egy rutinos belső védővel vagy középpályással kell felvenni a versenyt. Ez a mérkőzés nyilván róluk szól majd, nekem viszont inkább arról, hogy megmutassam magam és bizonyítsam, hova való vagyok igazából.”





