Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Bizonyítani szeretne

Bizonyítani szeretne

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

Keresztes Noel szerint a kiváló csapatszellemnek is köszönhető a győzelmi sorozat

Többhetes kihagyást követően térhet vissza a Budapest Honvéd második csapatába Keresztes Noel. 16 esztendős támadónk november 4-én – a PAFC elleni NB I-es mérkőzésen – lépett pályára legutóbb, azóta viszont betegséggel küszködött.

„Közel egy hónapja nem játszottam, nagyon várom már a hétvégi meccset – mondta lelkesen Keresztes Noel, minden idők második legfiatalabb Honvéd-debütánsa. – Szeretnék már újra futballozni, és persze bizonyítási vágy is él bennem. Szerencsére betegségemből teljesen felgyógyultam. Minden bizonnyal azért kell egy kis idő, mire visszanyerem topformámat, de folyamatosan erre fogok törekedni.”

Keresztes Noel számára izgalmasan telik a szezon. Az U19-es csapatunkban kezdte az őszt, majd, amikor betöltötte 16. életévét, bemutatkozhatott az NB III-ban, sőt az NB I-ben is. Fiatal játékosunk szerint eltelt egy-két hónap, mire teljesen felvette a felnőtt futball ritmusát, de egyre otthonosabban érzi magát a profik között.

„Nagyon örömteli és tanulságos ez a szezon számomra – magyarázta Keresztes Noel, aki szeptember 27-én, az FTC elleni bajnokin debütált a harmadosztályban. – Egyre inkább barátkozom a felnőtt futballal, az első csapatnál pedig kiváló játékosokkal edzettem együtt, akik folyamatosan segítettek az elmúlt hetekben. Nem volt egyszerű megszokni a tempót, sokkal többet kell mozognom, hamarabb kell gondolkodom, szituációkat lereagálnom. Próbálok minél kevesebbszer belemenni felesleges párharcokba, inkább gyors passzokkal próbálom segíteni a támadásainkat. Összességében az NB III-as bajnokság is nagyon kemény, egyáltalán nem kímélnek minket az ellenfelek.”

Tehetséges támadónk eddig öt mérkőzésen lépett pályára a Budapest Honvéd második csapatában, amely remek szériát produkál, legutóbbi hat lejátszott meccsét egyaránt megnyerte (a Dabas elleni találkozót a klubot sújtó koronavírus-járvány miatt lemondtuk, így a három pontot automatikusan ellenfelünk kapta), összességében pedig már zsinórban nyolc veretlenül megvívott csatánál tart Simon Miklós legénysége. Vasárnap azonban nem vár egyszerű feladat a kispesti együttesre, hiszen ellenfelünk a negyedik helyen álló Iváncsa KSE lesz.

 „Nagyon egyben van a gárda, jó a csapatszellem – hangsúlyozta Keresztes Noel. – Úgy gondolom, leginkább ennek köszönhető a remek szereplésünk. Természetesen nem lehet más célunk, mint folytatni ezt a sorozatot. Nem lesz egyszerű dolgunk, mert az Iváncsa kiváló csapat, nem véletlenül vannak a dobogó közvetlen közelében. Az elmúlt hetekben viszont bizonyítottuk, hogy bárki ellen képesek vagyunk jó eredményt elérni. Nem beszéltünk róla, milyen hosszúra nyújtanánk ezt a győzelmi szériát, az aktuális mérkőzést szeretnénk mindig megnyerni.”

 

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 20. FORDULÓ

Iváncsa KSE−Budapest Honvéd FC II

Iváncsa Sportpálya, zárt kapuk mögött

November 29., vasárnap, 13:00

V.: Horváth Patrik


01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub