Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Bizonyítási vágy

Bizonyítási vágy

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Ikenne-King George fontos 3 pontot szerezne a Fehérvár ellen

„Mindig nehéz mérkőzéseket játszunk a Fehérvár ellen és természetesen mindig nyerni szeretnénk, ezúttal sincs ez másképp“ – tekintett Ikenne-King George a következő feladatra. Kedd este ugyanis a bajnokság 28. fordulójában a második helyen álló MOL Fehérvár együttesét fogadja a Honvéd az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

„Mindannyiunk számára fontos ez a találkozó, a csapatnak, a szurkolóknak is. A legutóbb kikaptunk hazai pályán egy góllal, amit szeretnénk most kijavítani – árulta el a mérkőzés fontosságáról a 28 éves védőnk. – Jó felmérés lesz ez a meccs, hiszen a Fehérvár magas színvonalat képvisel. Nem vagyunk messze a tabellán az előttünk állóktól, néhány győzelemmel utolérhetjük ezeket a csapatokat, úgyhogy már csak ezért is fontos nekünk a siker.“

A korábban a Honvéd színeiben bajnokságot, majd a múltheti, Mezőkövesd elleni győzelemmel már Magyar Kupát is nyerő Ikenne-King George kiemelte, a hátralévő hat mérkőzésből a lehető legtöbb pontot szeretné összegyűjteni a csapat, hogy előre mozduljon a tabellán, ehhez pedig a Fehérvárt is meg kellene csípni hazai környezetben.

„A hazai pálya mindig ad egy plusz lökést, a szurkolóink támogatása pedig különösen, ezt láthattuk a kupadöntőben is – mondta védőnk. – Mindig sokat hozzátesz a támogatásuk a teljesítményünkhöz, ugyanakkor mégis rajtunk múlik minden, azon, hogyan állunk fel erre a meccsre. Ha jól kezdünk, ha koncentráltan és harcosan játszunk, akkor megszerezhetjük a fontos három pontot a Fehérvár ellen is.“

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub