Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Bobál-mezt egy Gazdagért

Bobál-mezt egy Gazdagért

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Dávid másodszor, Gergely először játszhat a Honvéd ellen

Így azért nehéz komoly beszélgetést folytatni: a Bobál testvérek a Zalaegerszeg edzése után az öltözőből, a masszőrpadról indították a videóhívást, majd Gergely széles mosollyal jelezte, hogy nagyon szeretné a szombati ZTE–Honvéd meccs után megkapni Gazdag Dániel mezét. Bár felvetettük, hogy két Bobál-mezt cseréltünk egy Gazdagra (középpályásunk kacagva közölte, hogy még így is rá kéne fizetni a dresszére), a Magyar Futball Akadémián nevelkedő ikerpár nevetve vágott vissza, hogy a jelentős értékkülönbség miatt erről szó sem lehet.

„Szép emlékek jutnak eszembe a Honvéd kapcsán, kiemelt jelentősége van a meccsnek, így fontos lesz a számunkra – fordította (nagyjából) komolyra a szót Bobál Gergely. – Velünk minden rendben, végre egy csapatban játszunk, ami nagyon jó érzés. A szezon elején voltak nehézségeink, mert többször előfordult, hogy jól játszottunk, de nem szereztünk pontot, most már viszont sikerült felvennünk a ritmust.”

Érdekesség, Bobál Gergely szombaton életében először játszhat a Honvéd ellen, míg testvére, Dávid másodszor, ő idén tavasszal paksiként már szerepelt a nevelőegyesületével szemben. Akkor Holender Filip duplájával és David N’Gog góljával 3–0-ra győztek a mieink, Bobál Dávid pedig az 59. percben lépett pályára.

„Furcsa, nagyon furcsa volt a Honvéd ellen játszani – emlékezett vissza Bobál Dávid a márciusi meccsre. – Azt nem ígérhetem, hogy gólt lövök szombaton, az viszont biztos, hogy ha bármelyikünk is betalálna, akkor nem fogunk ünnepelni. Ami a Honvéd támadóit illeti, Lanzafaméra készülni kell, őt jól ismerem, az NB I egyik legjobb játékosa, de a szakmai stáb a többiekre, Ben-Hatira, N’Gog, vagy éppen Moutari játékára is felkészít minket, remélem, hogy nyerni tudunk.”

Bobál Dávid hozzátette, a már említett Gazdag Dániel mellett Nagy Gergővel, Vadócz Krisztiánnal, Baráth Botonddal, Koszta Márkkal és Hidi Patrikkal igazán szoros a kapcsolat, de Ivan Lorviccsal, illetve Djordje Kamberrel is jó a viszony az együtt töltött közös éveknek köszönhetően.

Bobál Gergely aztán azzal folytatta, hogy minden meccsét megnézik a Honvédnak, s bár ő személy szerint nem szeret a három belső védővel felálló csapatok ellen játszani, de hozzátette, majd Radó András, Barczi Dávid, illetve Stieber Zoltán besegít, hogy eredményes legyen a támadójátékuk.

„A csapat magja megmaradt az NB II-ből és ahhoz jöttek az új játékosok, köztük Dávid is. Jól igazoltunk, összeállt a csapat, el kell kezdenünk gyűjtögetni a pontokat. Tudom, hogy a Honvédnak is ez a célja, majd szombaton kiderül, mire megyünk egymás ellen” – tette hozzá Bobál Gergely.

(fotó: ztefc.hu)

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub