Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Bombagóllal szereztünk pontot – Videó!

Bombagóllal szereztünk pontot – Videó!

Spiele

Veröffentlicht: 13.08.2023, 18:06Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Balogh Zsombor és Simon Benedek is szépségdíjas találatot jegyzett a Martfű ellen

Tűző napsütésben játszotta vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődő bajnoki mérkőzését második csapatunk. Kurucsai Milán tanítványai a Martfűi LSE együttesét fogadták utánpótlásközpontunkban, az első félidő végén a vendégek kerültek előnybe, majd az izgalmas második felvonás záráskor 2–2 állt az eredményjelzőn.

A találkozón a 13. percben érkezett az első helyzet, de nem tőlünk, hanem ellenfelünk részéről. Draskóczi Péter kapott labdát a tizenhatos vonalának jobb oldalán, onnan pedig kiszorított helyzetből lőtt, de Gyetván Márk bravúrral ütötte szögletre.

Fél óra után jött csapatunk első lehetősége, Simon Benedek húzott el a jobb szélen, de beadása után az érkező Kalocsány Pétert megelőzte Ladányi kapus. Ezt követően Simon Benedek került ziccerbe, amit egy lerántás és egy vitatható ítélet követett, ezután pedig Menyhárt Barnabás tekert bő 30 méterről, lövése azonban fölé ment.

A félidő vége előtt Kalocsány Péter elé került a labda, a tizenhatos vonaláról kapásból lőtt, de nem találta el a kaput. Az utolsó pillanatban viszont ellenfelünk eredményes volt, egy martfűi kontra végén Pintér Viktor higgadtan gurított Gyetván Márk mellett a hálóba.

A félidő után több helyzetünk is volt, végül a 63. percben Simon Benedek góljának hála tudtunk egyenlíteni. A kiugratást követően csatárunk kapura vezette a labdát, elfektette a kapust és a védőjét is, majd higgadtan a hálóba pöccintett.

A 79. percben büntetőhöz jutott a Martfű, a játékvezető Polák Kevint látta szabálytalannak, annak ellenére, hogy úgy tűnt, a tizenhatos jobb oldali sarkánál történt összecsapásnál a mi játékosunk pöckölte el a labdát, a játékvezető azonban másként ítélte ezt meg, így a vendégek tizenegyeshez jutottak. A labda mögé a csapatkapitány Kardos Norbert állt, aki a bal felsőt kilőve juttatta előnyhöz újra csapatát.

A 88. percben Hancz Dominik szépen cselezte be magát a bal szélről és lőtte kapura, de a kísérletét védte martfűi kapuvédő. Az utolsó pillanatban azonban sikerült pontot mentenünk, a kaputól 20 méterre faultot, csereként beálló Balogh Zsombor jutott szabadrúgáshoz. A labdát finoman el is tekerte a jobb alsóba, így beállította a mérkőzés 2–2-es végeredményét.

Kurucsai Milán: – Szerettünk volna jó mérkőzést játszani és győzelemmel zárni a heti munkát. Sokat tettünk ezért, többet birtokoltuk a labdát, helyzeteket alakítottunk, de a hatékony beindulások hiányoztak, rendre késve indultunk a labdáért. Sokat kell javulnunk, a kontrákat jobban le kell védekeznünk a jövőben. Az egyenlítő gólunk előtt változtattunk a felálláson, ennek is volt köszönhető a gólunk. Sajnáltam a büntetőt, mert a játék képében nem volt benne az ellenfél gólja, de az örömteli, hogy ebből is fel tudtunk állni! Remélem ez a teljesítmény lökést ad a srácoknak, hogy a következő héten még többet dolgozzanak.

NB III, DÉL-KELETI CSOPORT, 3. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD II–MARTFŰI LSE 2–2 (0–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Sipos K. (Sáfárik, Bizderi)
G: Simon (63.), Balogh Zs. (90+2.) ill. Pintér V. (45.), Kardos (80.)

Honvéd-MFA: Gyetván – Nagy Z., Vojtko, Kaczvinszki, Pintér M. (Koszovscsuk, 57.) – Polák (Tóth L., 71.), Simon Sz., Kalocsány (Balogh Zs., 90+2.) – Simon B., Sebestyén (Sebe, 57.), Menyhárt (Hancz, 57.)
Vezetőedző: Kurucsai Milán

Marftű: Ladányi – Mlinárcsik, Draskóczi, Sindel (Puskás, a szünetben), Csúri (Kinyig, a szünetben), Pintér V. (Polyák 90+2.), Vadas (Kasik, a szünetben), Kardos, Asztalos, Tölgyesi, Kriska (Székely, 81.)
Vezetőedző: Kinyik György

13.08.2023, 18:06Spiele

Ähnliche Nachrichten

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Souveräner Sieg gegen BKV Előre

Souveräner Sieg gegen BKV Előre

Unsere zweite Mannschaft feierte am 14. Spieltag der NB III Südost-Gruppe einen überzeugenden 5:1-Erfolg gegen BKV Előre.

30.10.2026 | Zweite Mannschaft

Wieder auf heimischem Platz – Am Sonntag empfangen wir das Team von BKV Előre

Wieder auf heimischem Platz – Am Sonntag empfangen wir das Team von BKV Előre

Am Sonntag ab 11:00 Uhr empfängt unsere zweite Mannschaft in der 14. Runde der NB III Südost-Gruppe BKV Előre.

24.10.2026 | Zweite Mannschaft

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie