Lila-fehér után lila-fehér – szeptember elsején az Újpest lépett pályára a Bozsik Arénában, majd a kisvárdai kirándulást (és győzelmet) követően ismét egy lila-fehér együttes volt a vendégünk, ezúttal az újonc(ként remekül kezdő) Kecskemét érkezett Kispestre.
Tam Courts vezetőedző egy helyen változtatott a múlt vasárnapi győztes tizenegyen, Kerezsi Zalán helyett ezúttal Jairo Samperio kezdett, az Újpest ellen sérülés miatt lecserélt Richie Ennin már kispados volt, Albi Dokára azonban továbbra sem számíthatott a szakvezetés.
Az már a mérkőzés elején is látszott, hogy mindkét gárda a stabil védekezésre helyezi a hangsúlyt, a Kecskemét a szezon nagy részében masszív futballt játszott, míg csapatunk a legutóbbi két találkozót hozta le kapott gól nélkül, így abban bízhattunk, hogy folytatódik a jó széria, elől pedig akár egy villanás is elhozhatja a sikert.
Nos, a stabilitás megvolt és az is látszott, hogy támadásban is próbálkoztunk, azonban igazán nagy helyzet egyik oldalon sem adódott. Az elején Christian Gomis lőtt távolról, Varga Bence azonban a helyén volt, s a szünetig a vendégkapusnak egy, Szappanos Péternek nulla védést kellett bemutatnia. Nálunk Kocsis Dominik lövése, illetve Tamás Krisztián fejese hozott ígéretes helyzetet, de mintha hiányzott volna átütő erő a felek támadójátékból.
A szünetben érkezett a sérüléséből felépülő Richie Ennin, Tam Courts az ő becserélésével is próbált lendületet vinni a játékunkba, hogy a gyors és erős embereink révén törjük fel a Kecskemét védekezését. Szakvezetőnk aztán Maxim Plakushchenkót és a Honvédban debütáló Brandon Dominguest is becserélte (míg a bokáját fájlaló Lazar Cirkovicot Ivan Lovric váltotta), s bár korábbi játékosunk és akadémistánk Banó-Szabó Bence a felső lécet találta el (Szappanos Péter rajta volt a lécről felfelé perdülő lövésen), összességében gyorsabbá váltak a támadásaink. A hajrában egyértelműen mi domináltunk, de a kecskeméti védelmen is hibátlanul zárt, ami azt jelentette, hogy a második lila-fehér vendégjáték is 0–0-ra végződött.
Ami viszont pozitívum, hogy sorozatban három mérkőzés óta nem kaptunk gólt, utoljára pedig 2019 őszén történt velünk ilyen, a folytatásban pedig támadásban kell javulni, hogy eredményesebbek legyünk.
OTP BANK LIGA 2022/2023, 8. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–KECSKEMÉTI TE 0–0
Bozsik Aréna, 3446 néző
V: Káprály Mihály (Berényi Á., Belicza B.)
Honvéd: Szappanos – Szabó A., Prenga, Cirkovic (Lovric, 72.), Tamás K. – Bocskay, Gomis, Mitrovic (Plakushchenko, 69.) – Kocsis D. (Domingues, 69.), Lukic (Ennin, a szünetben), Samperio
Vezetőedző: Tam Courts
Kecskemét: Varga Á. – Szabó A., Belényesi, Szalai G. – Vágó – Katona (Szabó L., 60.), Nagy K., Szuhodovszki (Ryashko, 93.), Zeke – Tóth B., Banó-Szabó (Gréczi, 88.)
Vezetőedző: Szabó István





