Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Búcsúmeccs, pontot érő góllal

Búcsúmeccs, pontot érő góllal

Klub

Veröffentlicht: 09.11.2022, 15:14Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

A Vasas elleni párharc hazai történelme

1916. december 3-án az első „hazai” meccsünket, idegenben  a Hungária úton játszottuk a piros-kékek ellen. Az 1-1-re végződött találkozón Turi szerezte a gólunkat. Egy év múlva, már valóban hazai pályán fogadtuk a Vasast. Turi ezúttal is betalált, de a gólja csak szépségtapasz volt, mert a meccset a vendégek nyerték 3–1-re. 1921-ben született meg az első siker, akkor Sándor és Blasnik találataival 2–1-re nyertünk. 

Az ötvenes évek remek kispesti sikerrel indult. 1950 őszén Kocsis S. (3), Budai II, és Babolcsay góljaival 5–0-ra győztünk. 1954. márciusában ismét nagy különbségű győzelmet arattunk (6–1), góljainkat Budai II (2), Puskás (2), Kocsis, és Machos szerezték.

A hatvanas és a hetvenes években a népstadionbeli kettős rangadók miatt mindössze hat találkozót játszottunk Kispesten, ezek közül az 1971-es döntetlen (1–1) egyben Tichy Lajos búcsúmeccse volt. Középcsatárunk hű volt önmagához, ahogy az első bajnoki meccsén Salgótarjánban góllal mutatkozott be, úgy az utolsó bajnokiján is betalált a hálóba.

Az 1980-as évek és a következő évtized első fele jobbára kispesti sikerekkel telt, majd inkább az angyalföldiek örülhettek, akik az ezredforduló után is nyerni tudtak, míg 2006-ban a Bozsik Stadion átépítése miatt Csepelen győztek. 2011-ben 4–0-ra nyertünk, míg legutóbb 2018 tavaszán fogadtuk a Vasast, amikor Eppel, Lanzafame és Holender góljaival 3–1-re győztünk.

PUSKÁS VEZÉRLETÉVEL
1947.03.16.: Kispesti AC–Vasas 3–1        

A Kispest dobogóért folytatott harcában a Vasas volt csapatunk egyik riválisa, és mint minden rangadó ez a meccs is háromesélyes volt.

Az első félidőben a Kispest kétgólos vezetése ellenére teljesen kiegyensúlyozott volt a játék. A Vasas legalább annyit támadott, mint a hazai csapat, de csatársorából hiányzott az átütőerő. A 11. percben Pósa kezezése miatt tizenegyeshez jutott a KAC. A büntetőt Puskás élesen a jobb sarokba rúgta (1–0). A 31. percben a második kispesti gólt is Puskás szerezte, amikor Mészáros labdájával a kapujából kiinduló Ruzsa mellett 10 méterről a hálóba lőtt (2–0).

Szünet után a Kispest döntő fölényt tudott kiharcolni. Bozsik és Patyi jó labdákkal tömte a csatársort, Puskásék pedig szebbnél szebb támadásokkal veszélyeztették a Vasas kapuját. A 66. percben Béres száguldott el a szélen, beadásáról Mészáros lemaradt, de a berobbanó Babolcsay három méterről a jobb sarokba bombázta a labdát (3–0).

A Vasas szépítő gólja a mérkőzés hajrájában esett, a 78. percben Vincze lőtt a kapuba, összeségében pedig Puskás vezérletével a Kispest megérdemelt győzelmet aratott.

NB I, 18. FORDULÓ
KISPESTI AC–VASAS 3–1 (2–0)

Kispest, 5000 néző

V: Palásti Ferenc
G: Puskás (2), Babolcsay, illetve Vincze

KAC: Kiss M. – Szalay, Herédi - Bozsik, Patyi, Bányai – Béres, Budai I., Mészáros, Puskás, Babolcsay
Edző: id. Puskás Ferenc

Vasas: Ruzsa – Lőrincz, Pósa – Nagy I., Moór, Pápai – Nagy Gy., Devecseri, Illovszky, Vincze, Szilágyi
Edző: Szabó Pál

HAZAI STATISZTIKA
88 mérkőzés
38 győzelem
22 döntetlen
28 vereség
160 lőtt gól
136 kapott gól

GÓLLÖVŐLISTA
Honvéd
10: Puskás Ferenc
9: Tichy Lajos
Vasas
12: Szilágyi I. Gyula
6: Csordás Lajos

LEGEK
Legtöbb néző: 85 000 (1964)
Legkevesebb néző: 700 (2010)
Legnagyobb különbségű győzelem: 6–1 (1954)

09.11.2022, 15:14Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub