Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Budapest Honvéd FC – Vasas FC – Videó!

Budapest Honvéd FC – Vasas FC – Videó!

Spiele

Veröffentlicht: 03.07.2024, 12:10Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Élő közvetítés első csapatunk felkészülési mérkőzéséről

A ZTE elleni idegenbeli találkozó után a második gyakorló meccsünk hazai pályán, a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban játsszuk, ahol a Vasas lesz az első csapatunk vendége, a mérkőzést az alábbi streamen keresztül közvetítjük.

Az új igazolások közül Branko Pauljevic és Medgyes Zoltán a kezdőcsapatban kapott helyet, Csilus Tamás és Sigér Ákos csereként léphet pályára, míg Cornel Ene később debütálhat piros-feketében.

A meccskeretben három próbajátékos is szerepel, a Hannover utánpótlásában nevelkedő balhátvéd, Szitai Szabolcs, az előző szezonban Soroksáron futballozó középpályás, Hajdú Roland és az elmúlt idényben az ESMTK színeiben 32 bajnokin 21 gólt szerző csatár, Wirth Dániel.


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD FC–VASAS FC 2–3 (2–0)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Bogár Gergő (Szalai B., Szalai D.)
G: Kerezsi (7.), Szabó A. (28.), ill. Tóth M. (63., 65. – az elsőt tizenegyesből), Hidi M (73.)

Honvéd. 1. félidő: Gyetván – Pauljevic, Pekár, Szabó A., Benczenleitner – Keresztes, Nyitrai, Lőrinczy – Kerezsi, Holman, Medgyes. 2. félidő: Dúzs – Kulbachuk, Kocsis G., Szabó T., Szitai – Sigér, Csilus, Hajdú R. – Krajcsovics, Simon B. (Wirth, 68.), Kundrák
Vezetőedző: Csertői Aurél

Vasas. 1. félidő: Jova – Pávkovics, Otigba, Doktorics – Szánthó, Rab, Berecz, Urblik, Mamusits – Zimonyi, Holender. 2. félidő: Kiss Á. – Lehoczky, Vida, Ódor – Pintér F., Kapornai, Hidi M, Szilágyi Sz., Bukta – Tóth M., Girsik
Vezetőedző: Gera Zoltán

03.07.2024, 12:10Spiele

Ähnliche Nachrichten

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Die nächste Maßnahme der U19-Nationalmannschaft findet vom 8. bis 17. November 2026 statt, in deren Rahmen das Team an der zweiten Runde der EM-Qualifikation teilnimmt.

04.11.2026 | Erste Mannschaft

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Die U21-Nationalmannschaft bestreitet am 16. November ein Vorbereitungsspiel gegen Zypern im Új Hidegkuti Nándor Stadion.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Die Tickets für das Spiel am Samstag waren praktisch im Handumdrehen ausverkauft. Aufgrund der großen Nachfrage hat unser Verein Kontakt mit MTK aufgenommen, die – obwohl sie bereits in der ersten Runde das Doppelte des vorgeschriebenen Gästekontingents zur Verfügung gestellt hatten – unter Berücksichtigung der Sicherheitsvorschriften weitere 60 Tickets im Gästeblock freigeben.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Tickets für das Ligaspiel gegen MTK Budapest sind ab sofort erhältlich.

02.11.2026 | Erste Mannschaft