Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Budapest Honvéd FC–Ajka FC

Budapest Honvéd FC–Ajka FC

Spiele

Veröffentlicht: 22.01.2022, 13:55Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Második felkészülési meccsünket is hazai pályán játsszuk

A Zalaegerszeget követően az FC Ajka lesz a Budapest Honvéd FC vendége, csapatunk második, egyben utolsó felkészülési meccsét vívja a Gyirmót ellen bajnoki rajt előtt, a találkozóról folyamatosan frissülő cikkünkben számolunk be.

1. perc: elkezdődött a mérkőzés, a Honvéd fehérben, az Ajka zöldben lép pályára.

3. perc: Gaál Bálint lőtt fölé 14 méterről a jobbösszekötő helyéről.

13. perc: Machach passza után Kerezsi került helyzetbe, 13 méteres lövését Horváth kapus hárította, majd felszabadítottak a védők.

17. perc: Nagy Dominik jobb oldali szögletét Gaál fejelte ki, majd Bardea lőtt 15 méterről, a labda Horváth kapus kezei között pihent meg.

18. perc: Murka került helyzetbe, 13 méterről leadott lövése bőven elkerülte a kapunkat.

25. perc: Nono jobb oldali szabadrúgása után Kovács Nikolasz lőtt kapásból, nyolc méterről, Horváth szép védéssel szögletre tolta a labdát.

39. perc: Nono, Kerezsi, Nagy Dominik volt a labda útja, utóbbi az alapvonal közelében helyzetbe hozta magát, éles szögből leadott lövését Horváth hárította.

45. perc: Machach vezette végig a labdát a bal oldalról befelé, s bár szabálytalankodtak vele szemben, Kerezsihez került a labda, aki a balösszekötő helyéről fölé lőtt – a játékvezető pedig lefújta az első félidőt.

46. perc: a Honvéd kezdte a második félidőt

48. perc: Kerezsi lőtt mellé 15 méterről.

49. perc: egy jobb oldali ajkai szabadrúgást Szappanos húzott le.

53. perc: Murka 16 méteres lövését fogta Szappanos.

56. perc: a szünetben beállt Szarka került helyzetbe, lövését Szappanos tolta bravúrral szögletre.

58. perc: Bardea szabálytalankodott a gólhelyzetben kilépő Dragónerrel szemben, Zimmermann játékvezető pedig büntetőt ítélt és kiállította védőnket.

60. perc: a tizenegyest Szarka Ákos végezte el, s bár Szappanos érezte az irányt, a labda a jobb alsó sarokban kötött ki. 0–1

63. perc: Nagy Dominik emelte a labdát a védők között kilépő Kerezsi elé, aki levitte azt az alapvonalig, visszagurított, Kovács Nikolasz pedig nyolc méterről a kapu közepébe lőtt. 1–1

64. perc: Banó-Szabó Bence váltja Nagy Dominikot.

71. perc: Oleksandr Petrusenko, Kerezsi Zalán és Feledy Balázs jön le, Nagy Gergő, Nenad Lukic és Benczenleitner Barna áll be.

74. perc: Présinger bal oldali beadását Szarka fejelte fölé.

77. perc: Nagy Gergő csípett el egy rövid átadást, majd a tizenhatosig száguldott a labdával, Lukichoz passzolt, lövést azonban hárította a remek ütemben kilépő Horváth.

82. perc: Zinédine Machach helyett Németh Barna lép pályára.

90. perc: Banó-Szabó 35 méteres szabadrúgása levágódott a sorfalról, majd Tamás Krisztián lőtt távolról, Horváthról kipattant a labda, de az érkező Banó-Szabó elől még el tudta csípni.

90. perc: véget ért a mérkőzés.


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

BUDAPEST HONVÉD FC–FC AJKA 1–1 (0–0)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, zárt kapuk mögött

V: Zimmermann Márió (Perák A., Molnár I.)

G: Kovács N. 63.), ill. Szarka (60. – tizenegyesből)

K: Bardea (58.)

Honvéd: Szappanos – Kovács N., Bardea, Baráth, Tamás K. – Nono (Irimiás, a szünetben), Petrusenko (Nagy G., 71.), Feledy (Benczenleitner, 71.) – Machach (Németh B.. 82.), Kerezsi (Lukic, 71.), Nagy D. (Banó-Szabó, 64.)

Vezetőedző: Horváth Ferenc

Ajka: Horváth D. – Szűcs K. (Sejben, a szünetben), Heffler T., Görgényi, Présinger – Stoiacovici (Szarka Á., a szünetben), Tóth G., Kenderes, Berzsenyi (Vizler, a szünetben), Murka – Gaál (Dragoner, 55.)

Vezetőedző: Kis Károly

22.01.2022, 13:55Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele