Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Budapest Honvéd FC–BFC-Siófok

Budapest Honvéd FC–BFC-Siófok

Spiele

Veröffentlicht: 19.03.2021, 11:00Lesezeit: 2 Min.

3–0-ra győzött a Honvéd a Siófok elleni felkészülési mérkőzésen

A válogatott szünetben két edzőmérkőzést játszik a Budapest Honvéd, először kooperációs partnercsapatunkat, a BFC-Siófokot látja vendégül Horváth Ferenc együttese. A 12:00 órakor kezdődő találkozóról folyamatosan frissülő cikkünkben számolunk be.

1. perc: Szakadó hóesésben kezdődött a találkozó. A mieink piros-feketében, a Siófok tiszta fehérben.

8. perc: Gale iramodott meg balösszekötő helyén, lövését vetődve védte Szmola.

12. perc: Kamber labdaszerzése után megint Gale próbálkozhatott, de Szmola ezúttal is fogta a lövését.

14. perc: Megszereztük a vezetést. Kesztyűs Barna jobboldali szögletére Nir Bardea érkezett és 6 méterről nagy erővel a hálóba bólintott. 1–0.

18 perc: Aliji centerezését a középen berobbanó Kesztyűs lőtte kapu fölé.

19. perc: Kocsis Dominikot kellett ápolni az oldalvonal mellett, de fiatal támadónk tudta folytatni a játékot.

28. perc: Bocskay beadását halászta el Szmola az érkező Kesztyűs elől, majd Aliji próbálkozását védte lábbal a vendégkapus.

33. perc: Kesztyűst vágta fel Kecskés, így övé a találkozó első sárga lapja.

38. perc: Gale indította Kesztyűst, akinek beadását kivágták a siófoki védők az érkező Traoré elől.

45. perc: A játékvezető lefújta az első félidőt. A Honvéd Nir Bardea találatával megérdemelten vezet a szünetben.

46. perc: Folytatódott a találkozó. A Siófok kis híján sort cserélt a második játékrészre, Horváth Ferenc nem változtatott.

50. perc: Kettő a Honvéd előnye. Boubacar Traoré vette el a labdát a bizonytalankodó kapustól, és 3 méterről az üresen maradt kapuba gurított. 2–0.

54. perc: Bocskay ravasz módon kapura tekert egy baloldali szögletet, Kovács azonban résen volt és kiütötte a labdát.

56. perc: Elek zavarta meg Nagy Sándort, de kapusunk az utolsó pillanatban szögletre tisztázott.

60. perc: Polényi Gábor váltotta Deutsch Bencét.

61. perc: Szinte teljes sort cserélt Horváth Ferenc. Érkezett Dúzs Gellért, Mohamed Mezghrani, Batik Bence, Ivan Lovric, Nagy Gergő, Banó-Szabó Bence, Nagy Dominik és Balogh Norbert. A kezdőcsapatból Aliji, Kamber és Gale maradt a pályán.

63. perc: Banó-Szabó szöktette Baloghot, de a kimozduló Kovács az utolsó pillanatban felszedte a labdát támadónk elől.

67. perc: Hatalmas gól! Nagy Gergő egy legurított labdát 23 méterről óriási erővel lőtt a jobb felső sarokba. 3–0. 

71. perc: Banó-Szabó távoli próbálkozása a bal kapufa mellett pattogott el.

81. perc: Balogh csent el egy átadást és nagyszerűen tálalt Banó-Szabó elé. Középpályásunk lapos lövése centikkel suhant el a bal alsó sarok mellett.

85. perc: Banó-Szabó remek passzával Nagy Dominik lépett ki, csinált két szép cselt, de lövését Kovács vetődve hárította. 

86. perc: Tömösvári szögletét Varjas fejelte kapu fölé.

90. perc: Mezghrani iramodott meg Dúzs kirúgása után, centerezése Varjas lábáról épphogy a kapu fölé pattant – vége a mérkőzésnek. 

BUDAPEST HONVÉD FC–BFC-SIÓFOK 3–0 (1–0)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V.: Jakab Árpád (Baghy Cs., Urgyán A.)

Gólszerző: Bardea (14.), Traoré (50.), Nagy G. (67.)

Honvéd: Nagy S. (Dúzs, 61.) – Aliji, Klemenz (Batik, 61.), Bardea (Lovric, 61.), Uzoma (Mezghrani, 61.) – Kamber, Bocskay (Nagy G., 61.), Kesztyűs (Banó-Szabó, 61.) – Kocsis D. (Nagy D., 61.),Traoré (Balogh N., 61.), Gale
Vezetőedző: Horváth Ferenc

Siófok 1. félidő Szmola – Kiss B., Jagodics, Horváth M., Deutsch – Kecskés, Tajthy, Szakály – Balogh B., Cipf, Gaál. Siófok 2. félidő: Kovács D. – Tömösvári, Varjas, Izing, Deutsch (Polényi, 60.) – Medgyesi, Nikházi, Tajthy – Hajnal, Elek B., György N.
Megbízott edző: Mihalecz István



19.03.2021, 11:00Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele