Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Budapest Honvéd FC–MSK Zilina

Budapest Honvéd FC–MSK Zilina

Spiele

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 3 Min.

Online közvetítés – a szlovák bajnokság ezüstérmes ellen nyert 4–2-re a Honvéd

Az Ajka elleni felkészülés mérkőzés után a szlovák bajnokságban ezüstérmes MSK Zilina ellen lép pályára a Budapest Honvéd FC. Bódog Tamás együttese az edzőtábor helyszínén, Győrben, az ETO Parkban fogadja a felvidéki együttest – a találkozóról online közvetítésben számolunk be.

1. perc: a Honvéd kezdte a mérkőzést, a mieink piros-feketében, a vendégek sárga-zöldben lépnek pályára.

3. perc: Hidi passzolt Tóth-Gáborhoz, aki tizenhárom méterről kapura lőtt, s bár Petras még hárított, a kipattanót Kesztyűs öt méterről az üres kapuba helyezte. 1–0

6. perc: Zsótér tolta befelé a labdát a jobbösszekötő helyén, majd tizenhét méterről, ballal lőtt, Petras védett.

7. perc: gyors ellentámadást vezetett a Zsolna, a jobbról középre lőtt labdát Mezghrani vágta ki.

14. perc: Bernát lőtt tizennyolc méterről, lövését Batik blokkolta, a felperdülő labda pedig Tujvel zsákmánya lett.

17. perc: egy sikeres letámadásból Mezghrani szerzett labdát, a jobbösszekotő helyén meginduló Tóth-Gáborhoz játszott, aki visszapasszolta a labdát a második hullámban érkező Gazdag Dánielhez, ő pedig tizennyolc méterről a bal alsó sarokba lőtt. 2–0

26. perc: Ugrai bal oldali szöglete után a hosszú érkező Hidi fejelt nyolc méterről, mellé.

28. perc: Ugrai indult meg egy remek testcsellel, majd két védő szorításában tizenkilenc méterről lőtt mellé.

29. perc: Tóth-Gábor harcossága ért labdaszerzést, a középre lőtt labdáját azonban kivágták a védők.

32. perc: Ugrai 23 méteres, a bal alsó sarok irányába tartó lövését ütötte szögletre Petras kapus.

33. perc: a szögletet Zsótér végezte el, Petras csak kiütni tudta a labdát, a védők röviden szabadítottak fel, így Gazdag húzta kapura a labdát tizenöt méterről, amely azonban a bal oldali kapufa mellett hagyta el a játékteret.

34. perc: Batik Bence kapott sárga lapot Sluka buktatásáért.

39. perc: Tóth-Gábor passzolt a jobbösszekötő helyén érkező Gazdaghoz, aki középre ívelt, labdáját azonban nem érte már el a hosszú saroknál érkező támadónk.

41. perc: Myslovic ívelte a hosszúra a vendégek első szögletét, Fazgalic lőtt kilenc méterről, Tujvel pedig bravúrra hárította a bal alsó sarokba tartó labdát.

43. perc: Zsótér ívelt középre a jobb oldalról, a labdát pedig a szabadrúgást kiharcoló Batik csúsztatta mellé.

44. perc: Tóth-Gábor lőtt tizennégy méterről, Petrás védte a bal alsó sarok felé tartó labdát.

45. perc: vége az első félidőnek.


46. perc: a Zsolna kezdte a második félidőt.

48. perc: Ugrai ívelt középre egy szabadrúgást a bal oldalról, majd Gazdag csúsztatott mellé.

52. perc: Gazdag lőtt tizennyolc méterről, a labda a bal felső sarok mellett szállt el.

55. perc: szépen adogattak a vendégek a tizenhatosunk környékén, Myslovichoz került a labda, aki tizenhárom méterről ballal, a bal alsó sarokba lőtt. 2–1

56. perc: gyorsan visszaállítottuk a kétgólos különbséget, miután Gazdag passzolt a tizenhatoson belül üresen hagyott Ugraihoz, ő pedig remek helyzetfelismeréssel, lövés helyett lágyan a bal felső sarokba emelte a labdát, parádés megoldás volt. 3–1

57. perc: Fazgalic helyett Gambos lép pályára.

61. perc: Vallo passzolt középre a jobb oldalról, Myslovic lőtt tizennégy méterről, Tujvel remek mozdulattal tolta szögletre a jobb alsó sarok felé tartó labdát.

63. perc: Zsótér helyett Cipf, Tóth-Gábor helyett Moutari lép pályára.

64. perc: Moutari szerzett labdát, majd a jobb oldalról Ugrainak gurított vissza, aki tizenkét méterről a kapu bal oldalába lőtt. 4–1

66. perc: Vallo helyett Rusnák, Sluka helyett Bari a pályán.

70. perc: Ugrai helyett Gale, Batik helyett Kamber, Kesztyűs helyett pedig Sani lép pályára.

71. perc: labdavesztés után Bernát elé került a labda, aki tizennégy méterről a jobb alsó sarokba lőtt. 4–2

75. perc: Gazdag helyett Aliji lép pályára.

78. perc: Duris helyett Jambor lép pályára.

80. perc: Lovric helyett Kálnoki-Kis, Hidi helyett Bocskay a pályán.

86. perc: Cipf szerzett labdát a saját térfelének közepén, a kezdőkörnél felnézett, s mivel látta, hogy kint áll a kapusa, megpróbált a hálóba ívelni, a labda azonban mellément.

91. perc: vége a mérkőzésnek.


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Budapest Honvéd FC–MSK Zilina (szlovákiai) 4–2 (2–0)

Győr, ETO Park, zárt kapuk mögött

Vezette: Pintér Cs.

Gólszerző: Kesztyűs (3.), Gazdag (17.), Ugrai (56., 64.) ill. Mislovic (55.), Bernát (71.)

Honvéd: Tujvel – Mezghrani, Batik (Kamber, 70.), Lovric (Kálnoki-Kis, 80.), Uzoma – Gazdag (Aliji, 75.), Hidi (Bocskay, 80.), Zsótér (Cipf, 63.), Kesztyűs (Sani, 70.) – Tóth-Gábor (Moutari, 63.), Ugrai (Gale, 70.)

Vezetőedző: Bódog Tamás

Zsolna: Petras – Kaprálik (Nemcik, a szünetben), Myslovic, Kiwior, Vallo (Rusnák, 66.), Ilko, Fazgalic, Bernát, Minárik, Sluka (Bari, 66.), Duris (Jambor, 78.)

Vezetőedző: Pavol Stano

01.01.2021, 01:00Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele