Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Budapest Honvéd II–Szegedi VSE – Videó!

Budapest Honvéd II–Szegedi VSE – Videó!

Spiele

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Hazai pályán szerepel a második csapatunk

A Szegedi VSE együttesét fogadja a Budapest Honvéd FC második csapata, amely öt mérkőzés óta veretlen, s bízunk benne, hogy ezúttal is folytatódik Simon Miklós együttesének jó sorozata, amihez a visszatérő Batik Bence is hozzájárulhat, aki a kezdő tizenegyben kapott helyet Kálnoki-Kis Dávid és Nagy Gergő mellett, a három rutinos kiválóság mellett szereplő nyolc tehetségünk átlagéletkora mindössze 17.6 év!

A találkozót a – Hunsport csapatának jóvoltából – az alábbi videón keresztül követhetitek.


NB III, KÖZÉP CSOPORT, 18. FORDULÓ

Budapest Honvéd II–Szegedi VSE

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, zárt kapuk mögött

V: Cseh Roland (Schwieghardt D., Török B.)

Honvéd: Dúzs – Kálnoki-Kis, Török K., Batik, László D., Benczenleitner, Tóth-Gábor, Kocsis D., Nagy G., Kerezsi, Bartha

Vezetőedző: Simon Miklós

Szeged: Molnár K. – Kormányos, Pócs D., Csamangó, Pócs T., Onderjó,  Busa, Dóra D., Kelemen, Zana, Zsoldos

Vezetőedző: Paksi Péter

01.01.2021, 01:00Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele