Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Budapest Honvéd–Rudar Velenje

Budapest Honvéd–Rudar Velenje

Spiele

Veröffentlicht: 16.07.2022, 19:27Lesezeit: 3 Min.
E-MailFacebook

Online közvetítés – szlovén riválissal zárjuk az edzőtábort

Két hetet töltött Alsómarácon a Budapest Honvéd FC együttese, csapatunkra pedig a tréningek mellett négy felkészülési mérkőzés is vár(t), s az edzőtábort a szlovén Rudar Velenje elleni találkozóval zárjuk – a mérkőzésről folyamatosan frissülő cikkünkben számolunk be.

A találkozó 17:35 órakor kezdődik.

1. perc: Nenad Lukic indította útjára a labdát, csapatunk tiszta fehérben, a Velenje zöld mezben és fekete nadrágban lép pályára.

2. perc: Tamás bal oldali beadását Lukic hét méterről fejelte kapura, a labda a lécről a gólvonal elé (?) pattant, Lukic ismételt, de ezúttal Tommer hárított.

4. perc: Kanceljak bal oldali szöglete után Lukic tisztázott a rövid oldalon. Az ellentámadásból Tamás ment el az alapvonalig, középre gurított a második hullámban érkező Jónssonhoz, aki tolt egyet a labdát, majd a tizenhatoson belül Plakuschenkóhoz passzolt, őt azonban már szerelték a védők.

6. perc: Plakuschenko végzett el szabadrúgást a bal oldalról, 10 méterre az alapvonaltól, a rövid felső sarok irányába tartó labdáját Tommer húzta le.

11. perc: Zsótér két védő között remekül tálalt a felfutó Tamás elé, aki középre ívelt, Lukic pedig nyolc méterről a bal oldali kapufa mellé fejelt.

21. perc: Zsótér jobb oldali szögletére Lukic érkezett a röviden és próbálta kapura pörgetni a labdát, amely végül mellé ment.

30. perc: ivószünet.

31. perc: folytatódik a találkozó, Lukic helyett Traoré a pályán.

32. perc: Jónsson lőtt a balösszekötő helyéről, 17 méterről, fölé.

36. perc: Tubic jobb oldali szabadrúgását Kladar fejelte fölé.

37. perc: Tamás remekül passzolt a védők mögé az érkező Jónssonhoz, aki bevezette a labdát a tizenhatoson belülre, majd nyolc méterről, kissé éles szögből a kapu bal oldalába lőtt, 1–0

40. perc: Plakuschenko bal oldali szögletét Traoré bólintotta mellé.

42. perc: Mitrovic ívelt lágyan a védők között kilépő Jónssonhoz, aki a kifutó kapust találta el, majd ismét hozzánk került a labda, Zsótér tizenhat méterről lőtt fölé.

47. perc: Mitrovic indította Tamást, bal oldali beadása magas lett Traorénak, viszont jó volt a hosszún érkező Zsótérnak, aki nyolc méterről laposan lőtt, Tommer hárított.

49. perc: Plakuschenko bal oldali szabadrúgását egy védő elfejelte a kifutó kapus elől, Szabó Alex pedig megpróbált az üres kapuba ívelni, de Kladar menteni tudott.

51. perc: Kanceljak próbálkozott a bal oldalról, 17 méterről, labdája Szappanos kapuja felett zúgott el.

56. perc: Tamás szerzett labdát a félpályánál, végigrobogott vele a Velenje térfelén, majd a tizenegyespont magasságában a hosszú érkező Zsótérhoz ívelt, aki tíz méterről, ballal kapásból lőtt a jobb alsó sarokba, 2–0

60. perc: a játékvezető lefújta az első (60 perces) félidőt.

61. perc: elkezdődött a második félidő.

64. perc: Bocskay 18 méteres lövését védte Sekulic kapus.

66. perc: gyors Velenje-kontra végén Baron próbálta kiugratni Verbicet, Batik becsúszva tisztázott.

72. perc: Spudic végzett el szabadrúgást 25 méterre a kapunktól, beívelése Tujvel zsákmánya lett.

74. perc: Vosnjak húzott befelé a bal oldalról, majd Szabó Tibor szorításában 18 méterről lőtt, gyengén és mellé.

75. perc: Zsótér passzul remekül Kocsishoz a jobb oldalon, aki védője mellett a kapu felé cselezte magát, majd fölé lőtt.

79. perc: Kocsis jobb oldali beadására Kerezsi érkezett a hosszún, labdája pedig a lécről vágódott le, a játékvezető szerint a gólvonal elé.

85. perc: lejön Plakuschenko, Zsótér, Batik, Bocskay és Szabó Tibor, beáll Benczenleitner, Keresztes, Klemenz, Gomis és Eördögh.

90. perc: Kerezsi bal oldali szöglete Gomist találta meg a hosszún, aki megtolta a labdát, majd élesen középre lőtt, a visszafutó védők azonban tisztázni tudtak.

92. perc: ivószünet, Tujvel helyett Dúzs a pályán.

96. perc: Kerezsi végzett el szabadrúgást a Velenje térfelének közepéről, kicsit balról, labdáját pedig a remekül érkező Klemenz kilenc méterről a kapu jobb oldalába fejelte, 3–0.

105. perc: Boskovic indult meg a saját térfeléről és létszámfölénybe is kerültek a szlovénok, de játékosuk végül rossz megoldást választott és Lovric szerelte.

116. perc: Traoré szöktette a jobb oldalon Kocsist, aki megindult a kapu felé, középre passzolt, az érkező Dokát azonban szerelték a védők.

120. perc: vége a mérkőzésnek.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

BUDAPEST HONVÉD FC–RUDAR VELENJE (szlovén) 3–0 (2–0)

Radenci

V: Matej Kapun (N. Tusak, R. Filipic)

G: Jónsson (37.), Zsótér (56.), Klemenz (96.)

Honvéd: Szappanos (Tujvel, 61., Dúzs, 92.) – Szabó A. (Szabó T., 61., Benczenleitner, 85.), Prenga (Lovric, 61.), Batik (Klemenz, 85.), Tamás K. (Doka, 61.) – Mitrovic (Kocsis D., 61.), Bocskay (Gomis, 85.), Plakuschenko (Eördögh, 85.) – Jónsson (Kerezsi, 61.), Lukic (Traoré, 31.), Zsótér (Keresztes, 85.)

Vezetőedző: Tam Courts

Velenje: Tommer – Karabatic, Tubic, Bicanic, Kladar, Hrovat, Kocar, Kanceljak, Wirekoh, Kosic, Saramago. A 60. perctől: Sekulic (Bijuk, 92.) – Mezga, Bordeu, Boskovic, Vosnjak, Spudic, Jovanovic, Kahvedzic, Baron, Verbic, Majcenovic

Vezetőedző: Simon Dvorsak

16.07.2022, 19:27Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele