Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Büszkék vagyunk a srácokra

Büszkék vagyunk a srácokra

Spiele

Veröffentlicht: 03.09.2023, 21:37Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Pinezits Máté a Győrrel szembeni sikert követően

A Merkantil Bank Liga 7. fordulójában 2–1-re nyertünk az éllovas ETO ellen, a találkozót követően így értékelt vezetőedzőnk, Pinezits Máté.

„Ami a legfontosabb, hogy elképesztően büszkék vagyunk a srácokra, amit kitettek a pályára, játékminőségben és hozzáállásban, az elképesztő volt – mondta Pinezits Máté. – Emberhátrányban is meg tudtuk nyerni a mérkőzést, amit egyébként akár már az első félidőben is lezárhattunk volna, hiszen megvolt a lehetőségünk arra, hogy gólokkal vezessünk. De most már nem is ez a lényeg, hanem, hogy nyertünk és büszkék vagyunk a játékosokra, megérdemelték, hogy ilyen eufória legyen a mérkőzés végén. Nem választanám szét a két félidőt, hiszen egy bajnoki meccs kilencven percig tart, no meg persze a néhány percnyi hosszabbításig. Az első félidőben és a másodikban is ugyanaz volt az elképzelésünk, az elsőben ebből rengeteg helyzetet tudtunk kialakítani, míg a másodikban megnyertük az összecsapást. Szeretnénk még jobban játszani, még többet birtokolni a labdát, de ami még fontosabb, hogy olyan játékosok voltak ma is a pályán, akik, ahogy ez korábban is mondtam, mindent megtesznek a Honvédért. Aki pedig nem hisz a sorsban, az most elkezdhet hinni benne, hiszen sorszerű, hogy annak a Pekár Istvánnak a góljával szereztük meg a győzelmet, aki több mint egy évet volt kénytelen kihagyni, most pedig az első meccsén rögtön betalál. Emellett szeretném megemlíteni, hogy ezt a sikert a Haladás ellen megsérülő Átrok Zalánnak ajánljuk, sok erőt kívánva neki a felépüléshez, várjuk vissza a pályára!“

03.09.2023, 21:37Spiele

Ähnliche Nachrichten

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Die nächste Maßnahme der U19-Nationalmannschaft findet vom 8. bis 17. November 2026 statt, in deren Rahmen das Team an der zweiten Runde der EM-Qualifikation teilnimmt.

04.11.2026 | Erste Mannschaft

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Die U21-Nationalmannschaft bestreitet am 16. November ein Vorbereitungsspiel gegen Zypern im Új Hidegkuti Nándor Stadion.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Die Tickets für das Spiel am Samstag waren praktisch im Handumdrehen ausverkauft. Aufgrund der großen Nachfrage hat unser Verein Kontakt mit MTK aufgenommen, die – obwohl sie bereits in der ersten Runde das Doppelte des vorgeschriebenen Gästekontingents zur Verfügung gestellt hatten – unter Berücksichtigung der Sicherheitsvorschriften weitere 60 Tickets im Gästeblock freigeben.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Tickets für das Ligaspiel gegen MTK Budapest sind ab sofort erhältlich.

02.11.2026 | Erste Mannschaft