Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Büszkeség az edzés végén

Büszkeség az edzés végén

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Négy fal között – Nagy Gergő szerint fontos, hogy önmagunkat is legyőzzük a gyakorlások során

Március 16-án függesztette fel a Magyar Labdarúgó Szövetség a bajnokságokat, játékosaink azóta egyéni edzésterv szerint, otthon készülnek, sorozatunkban pedig az NB I-es kerettagok napjairól számolunk be – vírusnapló, 4. rész, Nagy Gergővel.


„Köszönöm a kihívást Batik Bencének, nemes gesztus a részéről, hogy segít ebben a nehéz helyzetben, természetesen és is csatlakoztam a jótékonysági akcióhoz, sőt arra buzdítom a csapattársaimat, a szurkolókat, hogy aki teheti, az segítsen – mondta Nagy Gerő, akinek Batik Bence passzolta tovább a labdát a vírusnaplóban, arra buzdítja jóbarátját, hogy csatlakozzon ő is a Honvéd-szurkolók által indított jótékonysági akcióhoz. – A meccsjegy árának fejajánlása, illetve a Szent László kórház dolgozóinak juttatott pizzákat is jó ötletnek tartom, jellemző a szurkolóinkra, hogy a nehéz helyzetekben mindig kitalálnak valamit és kiveszik a részüket a segítségnyújtásból, egy percig nem volt kérdés, hogy én is csatlakozom a jótékonysági akcióhoz, örömmel látom, hogy napról napra egy többen segítünk.”

A beszélgetésünk után Nagy Gergő egyébként a lakóparkjuk kertje felé vette az irányt, ahol labdázni, illetve teqballozni is tud – szerencsére ezek során a biztonságos távolság is tartható –, délelőtt pedig már teljesítette a klubtól kapott programot, illetve speciális gyakorlatokat végzett, ami az egész őszét végigkísérő lágyéksérülése utáni rehabilitáció miatt hasznos, illetve a különböző törzsizom-erősítő, valamint stabilizációs gyakorlatok sem hiányozhatnak a repertoárból.

„Az edzésekkel azért eltelik a nap egy része, illetve előkerült a play station is, a Call of duty a sláger, valamint szeretem járni a természetet, az is segít, hogy mentálisan rendben legyek, ott nem találkozom emberekkel, maximum állatokkal, ők azonban nem veszélyesek rám – tette hozzá Nagy Gergő, aki elárulta, mi a nehézsége az otthoni edzésnek. – Amíg a közös gyakorlások során a társakkal is meg kell harcolni, addig itthon saját magaddal kell küzdeni, és ez a küzdelem főleg fejben zajlik. Előfordul, hogy eszébe jut az embernek, hogy semmivel sem lesz kevesebb, ha esetleg elcsal egy sorozatot, ilyenkor azonban le kell küzdeni ezt az érzést, és az edzés végén büszkén mondhatjuk, hogy mindent megcsináltunk, amit kellett.”

Nagy Gergő hozzátette, természetesen a házimunkában is segít a párjának, néhány naponta pedig elmennek feltölteni a készleteket, de próbál olyan időszakot keresni, amikor kevesebben vannak a boltokban. És ha már szóba került a párkapcsolat, Nagy Gergőnek és menyasszonyának szomorú döntést kellett meghoznia.

„Májusban, a bajnokság és a kupadöntő után lett volna az esküvőnk, amit azonban le kellett mondanunk. Dorka nem szeretne téli esküvőt, nyáron még nem tudjuk, mi lesz, sok a bizonytalanság, ezért döntöttünk úgy, hogy nem tartjuk meg a lakodalmat. Hiszek abban, hogy minden okkal történik, ennek most így kellett lennie – árulta el Nagy Gergő. – Én is láttam az interneten azokat a mémeket, hogy az összezártság vagy a válások, vagy a születések számát növeli, szeretnénk, hogy ránk az utóbbi legyen érvényes.”

A beszélgetés végén a vírusnapló következő szereplőjét is kiválasztottuk, Nagy Gergő együttesünk egyik apukáját, a csapatkapitány Djordje Kambert választotta, aki ugyanazon edzésterv alapján végez speciális pluszmunkát.

„Az kérdezném Kambitól, hogy bírja a 16x1 perces guggoló tartásokat?” – kérdezte mosolyogva Nagy Gergő, aki aztán egy videót is készített a csapatkapitányunknak, mondván, szeretné, ha ő is bemutatná ezt a gyakorlatot.


01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub

Abschied aus dem Ungarischen Pokal

Abschied aus dem Ungarischen Pokal

In der 4. Runde des MOL Ungarischen Pokals mussten wir uns auswärts bei Gyirmót FC Győr mit 1:3 geschlagen geben und schieden damit aus dem laufenden Wettbewerb aus.

27.10.2026 | Klub

Zu Gast beim NB-II-Titelanwärter – Gyirmót ist die nächste Station

Zu Gast beim NB-II-Titelanwärter – Gyirmót ist die nächste Station

Infos und Wissenswertes – alles, was man vor dem Pokalspiel gegen Gyirmót FC Győr wissen muss.

27.10.2026 | Klub