Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Cipf betalált, a Siófok győzött

Cipf betalált, a Siófok győzött

Klub

Veröffentlicht: 20.04.2021, 15:16Lesezeit: 1 Min.

Kölcsönfigyelő – kilenc meccs után szerzett ismét három pontot a Balaton-parti gárda

Összesen 10 játékosunk szerepel a Merkantil Bank Ligában (plusz a kooperációban részt vevő labdarúgóink), így továbbra is kiemelt figyelemmel követjük a másodosztály történéseit, természetesen a mieinkre fókuszálva.

Cipf Dominik, Horváth Milán, Tömösvári Bálint (BFC-Siófok): ellentétes előjelekkel várhatta a Nyíregyháza–Siófok mérkőzést a két csapat, a hazaiak sorozatban kilenc veretlen, a vendégek ugyanennyi nyeretlen bajnoki után érkeztek az összecsapásra. Ennek ellenére mindkét sorozat megszakadt, kooperációs partnercsapatunk hátrányból fordítva 2–1-es sikert ért el a szabolcsi megyeszékhelyen. A mérkőzést végigjátszó Cipf szerezte a Siófok egyenlítő gólját tizenegyesből. Horváth és Tömösvári kispados volt. Győzelmével a somogyi együttes ellépett a kiesőzónából.


Fazekas Lóránt, Tóth Péter (Békéscsaba 1912 Előre): hazai pályán kapott ki a Békéscsaba a Haladástól 2–1-re. Tóth a 88. percben állt be csereként, Fazekas a cserepadon ült.

Kovács Nikolasz, Soltész Dominik (FC Ajka): három mérkőzést követően ismét nyert az Ajka, ezzel matematikailag is a harmadosztályba küldte ellenfelét, a DEAC-ot (0–1). Kovács öt sárga lapja miatti eltiltását töltötte, de Soltész sem volt a keret tagja.

Tóth-Gábor Kristóf (Kolorcity Kazincbarcika SC): gól nélküli első félidőt követően beindultak a csapatok a Budaörs–Kazincbarcika meccsen, a második játékrészben kialakult adok-kapokból a hazai csapat jött ki jobban, 3–2 arányban. Tóth-Gábor végig a pályán volt. A Barcika vereségével visszacsúszott a 19. helyre.

Májer Milán, Temesvári Attila (ETO FC Győr): először kapott ki Dobos Barna irányításával az ETO, a feljutásra pályázó DVSC ellen. A fordulatos, 4–2-re végződő találkozón Temesvári és Májer is kezdő volt, előbbi 90, utóbbi 85 percet játszott.

20.04.2021, 15:16Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub