Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Csácsbozsok először

Csácsbozsok először

Spiele

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Megnéztük a Honvéd megyei csapatok elleni kupatörténelmét az elmúlt 10 évből

A MOL Magyar Kupa 7. fordulójának sorsolásakor a Budapest Honvéd ellenfele a Zala megye I. osztályában szereplő Csácsbozsok-Nemesapáti SE lett. A zalaiakkal eddig soha nem találkoztunk, még barátságos meccsen sem. A párharc kapcsán utánanéztünk, hogy az elmúlt 10 évben hány alkalommal játszottunk megyei bajnokságban szerepelő együttessel.

2012-ben az NB I-es múlttal is rendelkező Pécsi VSK otthonában nyertünk 4–1-re Tandia, Diarra, Nagy Krisztián és Vernes góljaival. Egy évvel később az ország másik végébe, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe utaztunk, a szintén megye egyes csapat, a Kemecse SE otthonába. A piros-feketék 3–1-re győztek, Vernes ezúttal is a góllövők között volt, rajta kívül Csábi és Holender volt eredményes.

2014-ben a Csorna SE-vel kerültünk össze, Prosser duplájával 2–0-ra nyert a Honvéd, majd egy évvel később a Bonyhádi VLC ellen ugyancsak 2–0 lett az eredmény, Prosser ezúttal is eredményes volt, a második gólunkat pedig Délczeg szerezte.

2016-ban a Győr-Ménfőcsanak csapatát győztük le 5–0-ra. Prosser, mint kupaspecialista ezen a meccsen is szerzett gólt, de a meccs legjobbjának Dusan Vasiljevic bizonyult három találatával, míg az ötödik gólt Kabangu lőtte.

Legutóbb a Győr-Sopron-Moson megye II. osztályában szereplő Bőny vendégei voltunk, ahol 6–0-ra nyertünk. Hidi és Tischler is duplázott, Kamber és Lovric egyszer-egyszer zörgette meg az ellenfél hálóját.

01.01.2021, 01:00Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele