Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Csak a Honvéd jöhetett szóba!”

„Csak a Honvéd jöhetett szóba!”

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Zsótér Donát várja már, hogy újra a kispesti szurkolók előtt játszhasson

Korábbi kispesti bajnokkal erősít a Honvéd, miután 2+1 évre megállapodott az Újpestről távozó középpályással, Zsótér Donáttal, aki 2017-ben tagja volt a bajnoki aranyérmet szerző kispesti együttesnek. 


Mondhatnánk, hogy régi sikereid helyszínére tértél vissza, de ez nem egészen igaz.

Igen, körbe is jártam most az akadémiát. Úgy gondolom, hogy a Honvéd már nagyon megérdemelte ezt az edzőkomplexumot, ezeket a körülményeket, de nekem a régi hellyel sem volt semmi problémám. Nagyon jól éreztem magam, a társaság pedig feldobta az egész környezetet, szóval ez a hely már csak a hab a tortán. Sok pálya, szép létesítmény, itt tényleg csak a futballra kell koncentrálni.

És a bajnoki cím a folyosó falán…

Meg is találtam magam a képek között! Ez is nagy örömmel tölt el.

“Zsótér

Mindenki mosolyogva köszöntött az akadémián, köztük Pisont István is. Tartottad a kapcsolatot a társakkal? 

Trezi bá' a leges-legelső edzőm volt a válogatottban, már az U14-es korosztálytól. Nagyon szeretem, tisztelem őt, nagyon jó ember. Jól ismerem a klub, a csapat nagy részét, Gazdag Danival napi kapcsolatban vagyok, ő régi barátom, Batik Bencével körülbelül születésünk óta ismerjük egymást, úgyhogy ő sem lesz idegen. De a többiekkel is, például az idősebb játékosokkal, Kambival, Lovriccsal is jóban vagyok, a pályán is jó viszonyt ápoltunk, csapattársként és azután ellenfélként is.

Mekkora szerepe volt ezeknek a barátságoknak a döntésedben?

Sok tényezője volt, amiért szerettem volna visszajönni. Láttam, hogy a Honvéd milyen eredményt ért el, milyen csapat alakul, mi lesz a játékfelfogás. Sok szempontot mérlegeltem, de egy percig sem gondolkoztam, hogy a Honvédhoz szeretnék-e jönni vagy sem, a társak, az edzők végett is. Bódog Tamást személyesen még nem ismerem, de sok jót hallottam róla, amikor pedig ellenfélként játszottunk a csapatai ellen elég kellemetlen élményeim voltak, úgyhogy várom már a közös munkát. Újpest után Magyarországon csak a Honvéd jöhetett szóba. Mindenkit meghallgattam, minden ajánlatot vagy érdeklődést szívesen fogadtam, de gyorsan pontot akartam tenni az ügy végére, nem is a biztonság vagy az anyagi okok miatt, hanem mert egy ambiciózus embernek tartom magamat. A karrierem szempontjából ez volt a legjobb döntés, hogy ide kerültem, Kispestre. Bízom benne, hogy újra ki tudok teljesedni, mint amikor bajnokok lettünk.

“Zsótér

Milyen jövőre számítasz Kispesten?

Csak a legjobbra! Remélem, hogy tudunk együtt bajnokságot nyerni, újabb kupagyőzelmet szerezni, bízom a jó nemzetközi szereplésben, bármi megeshet. Ha tényleg alázatosan végezzük a munkánkat, és most már magamat is beleértem, minden utasítást betartunk, nem hiszem, hogy gond lesz, mivel a csapategység mindig is jó volt a Honvédnál. Erről is híres a klub, hogy milyen összetartóak a játékosok és milyen jó a hangulat Kispesten.

És a hangulatfelelősök is nagyon bíztak az érkezésedben.

Amikor a Fradi ellen játszott a Honvéd, jött egy ilyen pletyka, hogy én már mindenben megegyeztem a Honvéddal. A menedzsereim kint voltak azon a mérkőzésen és mondták a telefonban, de még a tévén keresztül is hallottam, ahogy a szurkolók skandálják a nevemet. Nagyon sok szeretetet kaptam a Honvédtól. Kevés időt voltam itt, de beloptam magam a szurkolók szívébe, ahogyan ők is az enyémbe! A kupadöntőt is néztem, láttam, hogy milyen biztatást kapott a csapat, fantasztikus volt a közönség. Nagyon várom már, hogy újra a Kispest-tábor előtt játszhassak.

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub