A Budapest Honvéd (KAC, KFC, BHSE, KHFC, BHFC) 115 éves fennállása alatt számtalan kiváló labdarúgót adott a magyar és a nemzetközi futballnak, klasszisok egész sorával büszkélkedhetünk, erről árulkodik a 14 bajnoki cím (és további 18 érem), a 8 kupagyőzelem (és további 12 érem) vagy éppen az a 103 játékos, aki a Honvéd futballistájaként lépett pályára a válogatottban, de az eredményeken túl is megannyi, karakteres, a szurkolók emlékeiben sokáig élő kiválóságok szerepeltek piros-feketében. Új sorozatunkban a klubtörténelem meghatározó alakjaira emlékezünk és a kerek születésnapjuk alkalmából köszöntjük őket, felidézve a velük kapcsolatos történeteket, fontos eseményeket.
Elsőként Marosi Lászlót köszöntjük, aki ma ünnepli 85. születésnapját.
A kezdetek
Marosi László 1939. január 22-én született Kispesten. Abban az időben a gyerekek benépesítették Kispest grundjait (beépítetlen üres telek), a labda estétől reggelig pattogott az olykor göröngyös talajon. A környékbeli grundok, mint a Disznó piac (ma Vásár tér), vagy az Erzsébet tér (ma Ötvenhatosok tere) mind gyerekzsivajtól volt hangos. A kis Marosi Laci és társai amint kijöttek az iskolából letették a táskákat kapufának, aztán estig mehetett a foci. Futballcipő nem lévén Lacika az iskolai cipőjében játszott. A cipő persze nem bírta az a terhelést, tönkrement, így otthon a mama néhány nyakleves formájában jelezte nem tetszését. Egyszer aztán nagyot fordult vele a világ. Egy alkalommal Bruszkó József, a Kispest tehetségkutatója megkérdezte tőle: „Nem akarsz a Kispestben focizni? Mintha egy álom vált volna valóra, kedvenc csapata hívta soraiban. Hát persze, hogy igent mondott!“
Csak a bajnoki arany hiányzik
1947-ben, 8 éves korában lett a Kispest labdarúgója. Két év múlva játszotta az első meccsét a Kispest színeiben. Akkoriban szegény volt a klub, edzésen a felnőttcsapat kopott nadrágjait, elhasznált cipőit kapták a gyerekek, a nadrág persze térd alá lógott, de ez nem zavarta a lurkókat. A kis Marosi nagyon boldog volt, Puskáséknak szedhette a labdát, közelről láthatta a világ akkori legjobb csapatát.
1957. április 6-án, a Hungária körúton az MTK ellen mutatkozott be az NB I-ben. Bő egy hónappal később a Tatabánya ellen első bajnoki gólját is megszerezte. Eleinte jobbszélsőt játszott, de egyszer Szőcs János sérülése miatt úgy alakult, hogy a jobbhátvéd posztjára került. A bemutatkozás olyan jól sikerült, hogy ott is ragadt. A későbbiekben, a hátvédsor minden posztján játszott, a legtöbbet balhátvédként.
Sikerekben gazdag pályafutást tudhat maga mögött. Három bajnoki ezüstérem (1963, 1964, 1969), két bronzérem (1958/1959, 1970 tavasz), egy-egy Magyar Népköztársasági Kupa-győzelem (1964) és Közép-európai Kupa-siker (1959). Az éremkollekcióból csak a bajnoki arany hiányzik, ami a mai napig fájó pont a számára. Főleg, mivel a Bp. Honvéd kétszer is közel állt a bajnoki aranyhoz, de egyszer a Győr, míg egyszer a Ferencváros ütötte el az elsőségtől a kispestieket. Ha akkoriban a mai szabályok lettek volna érvényben, az aranyérem is ott lenne a vitrinben. 1963-ban az azonos pontszámmal rendelkező csapatok között a gólarány (lőtt gólok osztva kapott gólokkal) döntött gólkülönbséggel szemben, így aztán hiába volt a piros-fehérek gólkülönbsége 5 találattal jobb, mint a győrieké, a bajnoki cím a Rába partjára került.
Marosi László 1971-ben vonult vissza az aktív labdarúgástól 221 bajnoki meccsen 18 gólt szerzett. Labdarúgó-karrierje után három évig utánpótlásedzőként szolgálta a Bp. Honvédot. Gyors, kemény játékos volt, amit az ellenfél csatárai nem nagyon szerettek.
Puskás és Bozsik
Marosi nagyon kedvelte a kispesti csapat játékosait, különösen Bozsik Cucut és Puskás Öcsit. Egy interjúban így beszélt róluk: „Az edzésekre mindig előbb mentem ki, az Öcsiéknek szedtem a labdát. Nagyon szerettem az Öcsit és Bozsik Cucut is. Azt mondtam, én is olyan akarok lenni, mint a Puskás meg a Bozsik. Ők voltak a példaképek, nagyon elismerték és szerették őket. Öcsi nagyon aranyos ember volt. Amikor vége volt a bajnokságnak mindig volt egy záróvacsora. A kispesti posta mögötti utcában volt egy étterem, ott volt mindenki, a nagy csapat, serdülő, és az ifi. Soha nem felejtem el: Amikor hozták az ételt az Öcsi, azt mondta a pincérnek, álljon meg, vigyék először a gyerekeknek! Ők utánunk ettek. Olyan megható ez még ma is. Azért is szerette mindenki – még külföldön is –, mert nagyon jószívű ember volt.”
Közép-európai Kupa
1959-ben a Bp. Honvéd nyerte a Közép-európai Kupát. Marosi Belgrádban, a Partizan ellen jobbszélsőt játszott, és gólt is rúgott, amellyel 3–2-re vezetett a Honvéd, utána azonban Kotász az ötösön cselezett, elvették, tőle a labdát 3–3 lett a végeredmény. A visszavágó Kispesten 25 ezer néző előtt 2–2-re végződött. Abban az időben nem volt hosszabbítás, tizenegyesek vagy idegenben szerzett több gól, hanem pénzfeldobással döntötték el a továbbjutást! A kispestiek Kotász Öcsit küldték a sorsoláshoz, mondván neki szerencsés a keze. Így is lett, Kotász a belgrádi bakiját „feledtetve“ a Honvédot juttatta tovább. A döntő magyar belügy lett: az MTK elleni első meccsen 2–2-t játszottunk, a visszavágót viszont 4–3-ra megnyertük. Marosi tehát KK-győztes lett!
Tichy és Kocsis
Egy alkalommal megkérdezték Marosit, ki volt a kedvence a játékostársai közül: „Tichy 1956 után egymaga tartotta a lelket a Honvédban, ő rúgta a gólokat, gólkirály volt, többször is. Nekem azonban a kis Kocsis volt a kedvencem. Zseniálisan bánt a labdával, szuper játékos volt! Nagyon sajnáltam a Kicsit, sokkal többre vihette volna.”
A csábítás
1961-ben olaszországi túrán járt a Bp. Honvéd. Az egykori válogatott kapus, Henni Géza, aki akkor már külföldön élt, Nógrádinak és Marosinak az Internazionale nevében szerződést ajánlott. Marosi így emlékezett vissza a csábításra: „Egyszer bejelentkezett a Henni Géza, hogy Nógrádi, Marosi nincs kedvük kint maradni Olaszországban? El van készítve a szálloda, meg amit akarnak, várja Önöket az Inter! Hát, én akkor voltam friss házas, megszületett az első fiam. Nógrádi Feri ugyanígy volt. Összenéztünk, na Feri döntöttél? Azt mondta döntöttem, megyünk haza! Szegény Feri azóta elbúcsúzott tőlünk, Nagy Gyuri, Katona mind meghaltak már, nagyon fiatalon. Jó csapatunk volt. A Wolverhamptonnal 1-1-et játszottunk Angliában. Csikócsapatunk volt, de Faragó Lajos kivédte a szemüket. Másnap azt írták róla az angol újságok, hogy Faragó brilliánsan védett!”
Laci bácsi! Isten éltessen sokáig jó erőben, egészségben!
Marosi Lászlóval tavaly tavasszal készítettünk hosszabb interjút, a beszélgetést itt láthatjátok!
