Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Csak előre tekintünk!”

„Csak előre tekintünk!”

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Tamás Krisztián szerint nem tört meg a csapat a nehéz szituációban

Gól nélküli döntetlent játszott az OTP Bank Liga 8. fordulójában a Budapest Honvéd, amely több hiányzója ellenére is tanúbizonyságot tett mentális erejéről szombaton. A paksi pontszerzéshez pedig Tamás Krisztián is nagyban hozzájárult, aki remekül küzdött, hajtott a pályán.

„Nem volt egy kifejezetten jó mérkőzés, mindkét csapat inkább a biztonsági játékot választotta – mondta a találkozót követően Tamás Krisztián. – Utólag azt mondom, hogy fáj azért kicsit ez a döntetlen, mert a végén volt két-három olyan lehetőségünk, amiből gólt kellett volna szereznünk. Annak viszont örülök, hogy a szezonban először kapott gól nélkül lehoztuk a meccset, ráadásul pontot is szereztünk, ami nagyon fontos!”

Tamás Krisztián hozzátette, nyilván lehetett érezni a befolyását annak, hogy a koronavírus miatt több hiányzója volt a csapatnak, ám úgy érezte, mindent megtettek azért, hogy a pályán ez ne mutatkozzon meg.

„Nehezebb helyzetben vagyunk, de szerintem nem látszott a csapaton, hogy megtörtünk volna ­– mondta Tamás Krisztián. – A következő bajnoki meccsig van egy hetünk felkészülni, előtte azonban vár még ránk egy kupameccs is, most már ezekre kell koncentrálunk. Kielemezzük majd a héten az ellenfeleket, dolgozunk tovább, s mindent megteszünk azért, hogy felkészüljünk a következő feladatokra. Csak előre tekintünk!”

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub