Az U19-es korosztályban megkezdődtek a tavaszi szezon küzdelmei, a mieinknek pedig egyből az egyik legerősebb ellenféllel, az éllovas MTK-val kellett megmérkőzni. Riválisunknál hét 2003-as születésű játékos volt a kezdő csapatban, ezzel szemben a kispestieknél csak egy 19 éves kezdett, sőt Simon Benedek 15 évesen debütált ebben a korosztályban szombaton!
Az első játékrészben a kék-fehérek négygólos előnyt dolgoztak ki, ami gyakorlatilag eldöntötte a meccs sorsát, a második felvonásban hiába volt több lehetősége is Pinezits Máté tanítványainak arra, hogy csökkentsék a hátrányt, csak Varga Gergő tudott betalálni, így 4–1-es vendégsikerrel ért véget a találkozó.
U19-ES BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 1. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD-MFA–MTK BUDAPEST 1–4 (0–4)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Czene-Joó Á. (Koczák R., Rábel A.)
G: Varga G. (68.) ill. Juhász L. (9.), Barkóczi (17., 26. – az elsőt tizenegyesből), Gyuris (45.)
Honvéd-MFA: Schrankó – Gera, Sebe, Gincsai, Pilter (Bezzeg, a szünetben), Morvai (Simon B., a szünetben), Mihály B., Polák (Pintér M., 76.), Varga G., Ulbert (Menyhárt, 76.), Krajcsovics (Szabó B., a szünetben)
Vezetőedző: Pinezits Máté
Pinezits Máté: – Az első félidei jelenlétért és a teljesítményért vállalom a felelősséget, a második játékrészhez gratulálunk a csapatnak.






