Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Csak szépíteni tudtunk

Csak szépíteni tudtunk

Klub

Veröffentlicht: 04.12.2022, 17:00Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Második együttesünk az első hat között tölti a téli szünetet

Keretbe foglalta az őszi idényt Szamosi Tamás együttese, ugyanis a Monor ellen indította a 2022/2023-as bajnokik sorát, az őszi idényt pedig szintén a kék-fehérek ellen zárta. Másodig csapatunk győzelemmel a háta mögött utazott a Pest megyei ellenfeléhez és bízott a szép évzárásban, azonban a vendéglátók már az első félidőben kétgólos vezetést szereztek, amihez a második játékrész elején még hozzátettek egy találatot és csak a 90. perc után, Benkő László révén jutottunk becsületgólig.

Második csapatunk féltáv plusz egy meccs után 8 győzelemmel, 4 döntetlennel és 6 vereséggel 28 gyűjtött ponttal a 6. helyen várhatja a tavaszi folytatást, amikor a február 12-i hétvégén a Paks II lesz utánpótlásközpontunkban a vendégünk.

Szamosi Tamás: – Nagyon pozitív félévet zártunk, hiszen sok új, fiatal játékost tudtunk megmutatni a felnőtt futballnak. Ezúttal azonban a játék minden elemében elmaradtunk attól, amit tudunk, így vereséget szenvedtünk, de ez is benne van a futballban.

NB III, Közép csoport, 20. forduló
MONOR–BUDAPEST HONVÉD II 3–1 (2–0)
Monor, Balassi Bálint utcai Stadion

V.: Valu Tibor (Sztányi T., Pálinkás D.)
G.: Juhász Zs. (32.), Kovács D. (43.), Hulicsár (51.), ill. Benkő (91.)

Monor: Bozsó – Olasz, Szabó B., Haragos, Kovács D., Farkas (Mlinárcsik (75.), Rácz, Hulicsár (Ágóts (75.), Juhász Zs., Puskás, Papp T.
Vezetőedző: Kurucsai Milán

Honvéd II: Schrankó – Zrnic P. (Kozma, 55.), Polyák, Török (Átrok, 71.), Nagy Z., Tarcson (Fehér B., 55.), Krajcsovics (Benkő, 71.), Németh B., Pukhtieiev, Zrnic M., Polák (Menyhárt, 55.)
Vezetőedző: Szamosi Tamás

04.12.2022, 17:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub