Igazságosan megosztozott a pontokon a Budapest Honvéd és a Ferencváros a hétvégén, hiszen felnőttcsapatunk szoros veresége mellett U19-es és U17-es gárdánk egy győzelemmel és egy döntetlennel abszolválta a zöld-fehérek elleni találkozókat. Az idősebb korosztály ráadásul idegenben ért el sikert, nem véletlenül volt felhőtlen a kispesti öröm a lefújás után.
A gól nélküli félidőt követően vezetőedzőnk Németh Barnabást vezényelte pályára, aki négy perccel később gólpasszt is adott, labdájából Kerezsi Zalán szerzett vezetést a mieinknek. A hajrában egy páros kiállítás borzolta a kedélyeket (a Fradiból Tölgyes Ádám, a Honvédból Kovács Dominik kapott piros lapot), majd Pinezits Máté újabb nagyszerű cserét hajtott végre: beküldte azt a Kárász Simont, aki a hosszabbításban kapásból bevágta Varga Gergő centerezését, és beállította a 2–0-s végeredményt.
U19-es csapatunk továbbra is veretlen a rájátszásban, s magabiztosan vezeti a mezőnyt, hiszen úgy áll pontelőnnyel a táblázat élén, hogy a második MTK-nál eggyel, a harmadik Vasasnál kettővel kevesebb meccset játszott.
U19-ES BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 11. FORDULÓ
Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd-MFA 0–2 (0–0)
FTC Népligeti Sportcentrum
V.: Béleczki László (Minda R., Fülöp J.)
Gólszerző: Kerezsi (49.), Kárász (94.)
Kiállítva: Tölgyes (70.), ill. Kovács D. (70.)
Honvéd: Dúzs – Török K., Pekár, Nyitrai, Nagy S. (Kovács V., 82.), Kerezsi (Kárász, 86.), Feledy, Szűcs T. (Nikitscher, 65.), Varga G., Kovács D., Benkő (Németh B., a szünetben)
Vezetőedző: Pinezits Máté
Pinezits Máté: – Meccs előtt arról beszéltünk, hogy az ilyen meccseket nemcsak csapatként és játékosként, hanem családként és emberként, egymásért kell megélnünk. Ezt úgy gondolom a srácok messzemenőkig átérezték, és bár a játékunkban előfordultak hibák, újra csak ismételni tudom magam, az előző hetekhez hasonlóan komoly karakterről és kohézióról tettek tanúbizonyságot. A hiányosságokat hét közben igyekszünk orvosolni, mivel a cél nem változott, muszáj napról napra jobbnak és többnek lennünk. Gratulálunk a csapatnak, büszkék vagyunk rájuk!






