Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Csapatként küzdeni

Csapatként küzdeni

Klub

Veröffentlicht: 14.05.2022, 17:36Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Nebojsa Vignjevic: „A saját kezünkben van a sorsunk“

Nagyon nehéz, egyúttal mégis rendkívül „egyszerű“ helyzetben van a Budapest Honvéd a felcsúti bajnoki előtt, hiszen a kiesés ellen küzdő csapatunk abban a tudatban léphet a Pancho Aréna gyepére, hogy a saját kezünkben van a jövőnk alakulása: amennyiben legyőzzük a PAFC együttesét, akkor az MTK eredményétől függetlenül NB I-esek maradunk.

„Együtt kerültünk ebbe a nehéz helyzetbe és együtt is mászhatunk ki ebből a szituációból – hangsúlyozta Nebojsa Vignjevic vezetőedző. – Mindenképpen pozitívum, hogy a saját kezünkben van a sorsunk, nem függünk másoktól és rajtunk múlik, mi történik velünk, innen nézve egyértelmű a helyzet. Nem szabad, hogy bármi is elterelje a gondolatainkat, kizárólag a mérkőzésre kell koncentrálunk, csak ez számít most. Több találkozón is bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk csapatként, jó csapatként játszani és győzni, erre lesz szükség vasárnap is. Küzdés, koncentráció és megfelelő játék, ha ez megvan, akkor az eredménynek is jönnie kell, azon dolgozunk, hogy sikerrel járjunk Felcsúton és megháláljuk a szurkolók bizalmát, akik kitartanak mellettünk.“

14.05.2022, 17:36Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub