Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Csillagos ötös

Csillagos ötös

Akademie

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

Öt gólt lőtt az U16, négyet az U14

Az Illés Akadémiát fogadta a Budapest Honvéd U16-os csapata, és nem lehetett panasz Nagy Mihály együttesének formaidőzítésére: a bajnoki nyitányra nagyszerű állapotba került csapatunk, és meggyőző teljesítménnyel, 5–0-ra múlta felül a Haladást. A gólcsapot Fábiánkovits István nyitotta meg, majd Kruppai Adrián és Átrok István is duplázni tudott, így önbizalomnövelő sikerrel kezdtük a pontvadászatot.

Az U14-es szezonnyitón 1–0-s hazai előnyt mutatott az ETO Stadion kijelzője U14-es fiataljaink bajnoki mérkőzésének félidejében. Bár nem tudhatjuk pontosan, hogy Takács László vezetőedzőtől mi hangzott el a szünetben, de a mieink teljesen más mentalitással jöttek ki a második játékrészre, ami hamar eredményre is vezetett: negyedórával később már 1–4 állt a táblán. A hazaiak szépíteni tudtak, de így is magabiztos, 4–2-es győzelemmel rajtolt együttesünk a 2020/2021-es szezonban.


U16-OS BAJNOKSÁG, 1. FORDULÓ
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Budapest Honvéd-MFA-Illés Akadémia Haladás 5-0 (2-0)
V.: Kiss László (Berger T., Tóth N.)

Gólszerző: Fábiánkovits (38.), Kruppai (45., 54.), Átrok (82., 87.)
HONVÉD: Gyetván – Burger, Vojtko (Kalocsány, a szünetben), Bezzeg (Sebe, a szünetben), László – Kruppai (Nagy D., 56.), Bakó, Kis K. – Mihály, Menyhárt, Fábiánkovits (Átrok, 72.)
Vezetőedző: Nagy Mihály

Nagy Mihály:  Már az első félidőben is fölényben játszottunk, de a támadás felépítésünk néha akadozott. Ettől függetlenül több helyzetünk is volt a két gólon kívül. A második félidőben gyorsan és szépen futballoztunk, nagy különbségűvé tettük a győzelmet. Ebben sok szerepe volt csereként beálló játékosoknak. Harcos ellenfelet győztünk le. Külön öröm, hogy a korosztálynál fiatalabb Kruppai először játszott kezdőként és két góllal, egy gólpasszal debütált. 


U14-ES BAJNOKSÁG, 1. FORDULÓ
Győr, ETO Stadion

Győri ETO-Budapest Honvéd-MFA 2-4 (1-0)
V.: Mészáros Norbert (Halmai K., Takács N.)

Gólszerző: Csorba (8.), Barna (57.), ill. Szvétek (42.), Szelényi (44.), Birtalan (54.), Bencsetler (56.)
HONVÉD: Baráth – Botos, Szvétek, Kőszegi-Hoffmann (Birtalan, a szünetben), Szénási – Csákány (Molnár-Czétényi, 53.), Szabó Á., Gáspár (Kruppai N., 56.), Szelényi (Giuliani, 56.) – Oláh (Bencsetler, 53.), Beatty (Szász, a szünetben).
Vezetőedző: Takács László

01.01.2021, 01:00Akademie

Ähnliche Nachrichten

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

Nach der Abstimmung unseres Trainerstabs verdienten sich András Vass im September und Bence Márta im Oktober die Auszeichnung als Spieler des Monats an unserer Akademie.

03.11.2026 | Akademie

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie