Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Csoportelsőként zárt a Honvéd

Csoportelsőként zárt a Honvéd

Spiele

Veröffentlicht: 16.02.2024, 20:37Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Harmadik meccsén is veretlen maradt csapatunk a Viareggio Kupán

Elérkezett az utolsó csoportmérkőzés is a Viareggio Kupán vitézkedő csapatunknak, mely a harmadik játéknapon a nigériai Alex Transfiguration együttesével csapott össze (a biztos továbbjutás tudatában), a találkozón 1–1-s döntetlen született.

Nem kezdtünk jól, egy sikertelen felszabadítást fülelt le az ellenfél, aminek köszönhetően eljutott a kapunk előteréig, majd egy lekészítés után a 10. percben megszerezte a vezetést. Egy gólos hátránnyal mentünk a szünetre, de a pihenő jót tett, az első keret Nyíregyháza elleni bajnokiját idézve az öltözőből kijőve szinte azonnal egyenlítettünk. A 47. percben Pintér Máté mélységi passzát kezelte le névrokona, Bencsetler Máté, aki Nagy Marcell elé emelt, 16 éves tehetségünk pedig a kapus fölött a hálóba lőtt és ezzel beállította a végeredményt (1–1).

Csapatunk a döntetlennel egy pontot tette az eddigi hathoz, hét egységgel a csoport élén zárt és veretlenül (az előző korosztály nyomdokain járva) készülhet a keddi egyenes kiesés szakaszra.

Kurucsai Milán: – Egy erős nigériai ellenfelével játszottunk fontos meccset. Szerettünk volna jó eredményt elérni és a csoport élén végezni. Nyílt párharc volt, ők vezettek, de erre felkészültünk, a gól után nyugodtabb mederbe került a találkozó, ami nekünk kedvezett, jó támadásokat építettünk, volt néhány lehetőségünk. A második félidőben gyorsan tudtunk gólt szerezni, erre ők változtattak és többet volt náluk a labda, azonban kompaktak tudtunk maradni, kevés lehetőséget hagytunk és az ellentámadásokból tiszta helyzeteink adódtak. A célt elértük és örömteli, hogy pozitívan mutatkoztak be a 2007-es születésűek is, jó volt látni a helytállásukat. Azt hiszem, jól jön néhány nap pihenő, a keddi meccs egy új tornát jelent, nagyon várjuk és bízunk benne, hogy a legjobb formánkat tudjuk majd hozni.

VIAREGGIO KUPA, 3. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–ALEX TRANSFIGURATION (nigériai) 1–1 (0–1)

Viareggio, Olaszország

G: Nagy M. (47.)

Honvéd-MFA: Papp L. – Bencsetler (Babulják, 83.), Szabó Á., Kocsis G., Kubitsch (Horváth B., 55.)– Pintér, Gáspár, Menyhárt (Hancz, 83.) – Nagy M. (Tóth L., 83.), Szelényi (Simon Sz., 55.), Gyenes (Sebestyén, 55.)
Vezetőedző: Kurucsai Milán

16.02.2024, 20:37Spiele

Ähnliche Nachrichten

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Souveräner Sieg gegen BKV Előre

Souveräner Sieg gegen BKV Előre

Unsere zweite Mannschaft feierte am 14. Spieltag der NB III Südost-Gruppe einen überzeugenden 5:1-Erfolg gegen BKV Előre.

30.10.2026 | Zweite Mannschaft

Wieder auf heimischem Platz – Am Sonntag empfangen wir das Team von BKV Előre

Wieder auf heimischem Platz – Am Sonntag empfangen wir das Team von BKV Előre

Am Sonntag ab 11:00 Uhr empfängt unsere zweite Mannschaft in der 14. Runde der NB III Südost-Gruppe BKV Előre.

24.10.2026 | Zweite Mannschaft

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie