Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Dajka-gól a Zsolna ellen

Dajka-gól a Zsolna ellen

Spiele

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Egy győzelem, egy vereség a mérlegünk szombati riválisunkkal szemben

Az ajkai felkészülési meccs után három nappal újabb ellenfél vár Bódog Tamás együttesére: az ETO-parkban a felvidéki MSK Zilina lesz a vendégünk.

Szombati riválisunkkal harmadízben játszunk barátságos mérkőzést. Először 1987. augusztus 8-án a Bozsik Stadionban találkozott egymással a két együttes. A piros-fehérek remek főpróbát tartottak a bajnoki rajt előtt, hiszen 5–2-re verték a zsolnaiakat. A mérkőzés érdekessége, hogy a Honvédban játszott, sőt gólt is szerzett az a Dajka László, aki jelenleg edzőként és szakmai koordinátorként dolgozik a csapatnál. Dajkán kívül Kovács Kálmán (2), Sass János és Sikesdi Gábor volt eredményes. A csapat edzője Bicskei Bertalan volt. A zsolnaiak góljait Kovac (tizenegyesből) és Goffa szerezték.

A két együttes második randevújára 2011. február 11-én került sor Telkiben. A találkozót a vendégek Jez góljával nyerték meg 1–0-ra. A jelenlegi keretből hárman is – Ivan Lovric, Hidi Patrik és Nagy Gergő – tagjai voltak a kispesti csapatnak.


A BUDAPEST HONVÉD FC ELSŐ CSAPATÁNAK NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI

2020. július 22., szerda: FC Ajka–Budapest Honvéd FC 2–2

2020. július 25., szombat: Budapest Honvéd FC–MSK Zilina (szlovákiai), Győr, 19:00 – zárt kapuk mögött

2020. július 29., szerda: Budapest Honvéd FC–Balaton FC Siófok, Győr, 19:00 – zárt kapuk mögött

2020. augusztus 1., szombat: Budapest Honvéd FC–Paksi FC, Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 17:00 – zárt kapuk mögött

01.01.2021, 01:00Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele