Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Debütálásként mesterhármas

Debütálásként mesterhármas

Klub

Veröffentlicht: 23.10.2023, 15:59Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Heti Honvéd – Souleymane Youla triplával mutatkozott be az öregfiúk között

Számok

2
A Merkantil Bank Ligában másodor játszottunk gólnélküli döntetlent. Korábban a Nyíregyháza, most pedig a Pécs elleni mérkőzésünk végződött 0–0-ra.

3
Souleymane Youla első öregfiúk meccsén három gólt szerzett a Bp. Honvéd színeiben.

5
U15-ös csapatunk eddig hét meccset játszott a Várda Labdarúgó Akadémia ellen, és három alkalommal rúgott 5 gólt ellenfelének. Kétszer 5–2-re legutóbb 5–0-ra vertük a szabolcsiakat.

A hét mondása
Pinezits Máté az első csapat pécsi döntetlenjét követően: „A második félidő jelentős részében rossz felfogásban és rosszul futballoztunk, ezért egyáltalán nem érdemeltünk volna győzelmet. Viszont, amikor az első félidőben és második egyes részeiben azt a játékot nyújtottuk, amire ez a csapat képes, akkor odakerültünk az ellenfél kapuja elé és nagy helyzeteket alakítottunk ki. Annak örülök, hogy a szezon során már négy olyan mérkőzést is elveszítettünk, amikor iksznél mentünk a győzelemért, most nem így történt, ez pozitívum, de a második félidő nem volt jó, azon javítani kell.“

Ez történt a héten (október 23–29.):

100 éve:
1923. október 25-én szerződése lejártával végleg hazatért Kónya Ferenc, aki a Kispesti AC játékosa, majd trénere volt, míg Svájcban az FC Biel csapatát trenírozta.

50 éve:
1973. október 24-én, Bulgáriában az UEFA kupa 2. fordulójában, Kozma (2), Kocsis L., Pál góljaival 4–3-ra nyert a Bp. Honvéd a Lokomotiv Plovdiv ellen. Csapatunk az alábbi összeállításban lépett pályára: Lévay – Kelemen, Ruzsinszky, Szűcs, Lukács – Pál, Pintér, Egervári – Pusztai, Kocsis, Kozma. Edző: Mészáros József

25 éve: 
1998. október 24-én az NBI 12. fordulójában Borgulya és Farkas góljaival 2–0-ra nyert Debrecenben. A Kispest-HFC ezzel a csapattal szerepelt a Hajdúságban: Rott – Farkas, Csábi, Sipos, Müller – Pintér, Borgulya, Dubecz, Lóczi – Csertői, Kabát. Edző: Gálhidi György

Csapataink eredményei:
Merkantil Bank Liga: Pécsi MFC–Budapest Honvéd FC 0–0
NB III, Dél-Keleti csoport: Budapest Honvéd II–Hódmezővásárhely 0–3
Női NB II, Keleti csoport: SKSE Women—Budapest Honvéd FC 0–8
U16: PAFC–Budapest Honvéd-MFA 1–2
U15: Budapest Honvéd-MFA—Várda LA 5–0
U14: Budapest Honvéd-MFA—FTC 1–1
Öregfiúk, I. osztály: Honvéd BKE–Dunaharaszti MTK 5–2

23.10.2023, 15:59Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub