Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Debütáns-gólokkal jött a győzelem

Debütáns-gólokkal jött a győzelem

Akademie

Veröffentlicht: 22.05.2022, 22:31Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Átrok Zalán, Krajcsovics Ábel is Simon Benedek is megszerezte első találatát az NB III-ban

Az NB III Közép csoportjának utolsó előtti fordulójában második együttesünk a Dabas-Gyón otthonába látogatott, s aratott 4–3-as sikert. Simon Miklós rendkívül fiatal, 17.64 éves átlagéletkorral rendelkező csapatot állított fel a mérkőzésre. Kertész Márk, Tóth Máté, Átrok Zalán és Simon Benedek személyében négy akadémistánk is bemutatkozott az NB III-ban, ráadásul utóbbi két játékos az első gólját is megszerezte a felnőttfutballban.

Az összecsapás első találatát Kerezsi Zalán lőtte, támadónk összesen 16 alkalommal volt már eredményes a szezonban, amivel a góllövőlista harmadik helyén áll. Fél órával később Krajcsovics Ábel nemcsak az előnyünket duplázta meg (ekkor már emberelőnyben futballoztunk), hanem az eredményes debütálókhoz hasonlóan első gólját is megszerezte egyúttal az NB III-ban. A szünetre azonban mégsem mehettünk teljesen magabiztosan, ugyanis a 40. percben szépítettek a hazaiak.

A félidőben csereként lehetőséghez jutott Simon Benedek pályára lépését követően 14 perccel már bevette a dabasiak hálóját. A 76. percben vendéglátónk ugyan ismét betalált, de két perccel később Átrok Zalán megszerezte a negyedik kispesti gólt a találkozón. A rendes játékidő legvégén megint egy találatra csökkent az előnyünk, ám a ráadásban még akadt lehetőségünk a gólszerzésre, Benczenleitner Barna azonban büntetőt hibázott, de így is nyert a Honvéd II.

A bajnokság zárófordulójában az Iváncsa együttesét látjuk vendégül május 29-én, vasárnap 17:00 órától.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 37. FORDULÓ

DABAS-GYÓN FC–BUDAPEST HONVÉD FC II 3–4 (1–2)

Dabas-Gyón FC Sporttelep

V: Nagy Attila (Harsányi M., Bencze A.)

G: Albert (40.), Iván M. (76.), Molnár M. (89.) ill. Kerezsi (7.), Krajcsovics (37.), Simon B. (59.), Átrok (78.)

K: Gulyás (30.), Szabó P. (91.)

Dabas-Gyón: Kertész D. – Bartucz (Szabó P., a szünetben), Horváth A., Ablonczy (Molnár M., 71.), Albert, Delea (Peres, 60.), Bene, Gulyás, Pusztai, Iván M., Barta (Sitku, 79.)

Vezetőedző: Ócsai János

Honvéd II: Dúzs (Kertész M., 85.) – Pintér M. (Njamculovic 71.), Polyák, Nyitrai, Krajcsovics (Átrok, 64.), Pukhtieiev (Simon B., a szünetben), Kerezsi, Nagy Z., Menyhárt (Tóth M., 85.), Benczenleitner, Kulbachuk

Vezetőedző: Simon Miklós

Simon Miklós: – Nagyon büszke vagyok az akadémián dolgozó kollégáimra, mert heti szinten olyan játékosokat tudok felhozni, akik sokszor nemcsak megállják a helyüket az NB III-as bajnokságban, hanem ki is emelkednek. Vasárnap egy olyan csapattal tudtunk nyerni, amely az U19-es korosztályba is szűken befért volna, nagyon örülök neki, hogy sok ügyes és tehetséges sráccal dolgozhatok együtt.

22.05.2022, 22:31Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie