Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Déjá vu

Déjá vu

Spiele

Veröffentlicht: 29.10.2021, 19:17Lesezeit: 3 Min.
E-MailFacebook

Idén már jártunk hasonló cipőben – akkor győztünk Felcsúton

Október utolsó napján, az OTP Bank Liga 11. fordulójában Felcsútra látogat a Budapest Honvéd. Némi párhuzamot fedezhettünk fel a legutóbbi, Pancho Arénában 2–1-re megnyert, valamint az előttünk álló vasárnapi találkozó között. Február végén úgy érkeztünk Felcsútra, hogy százhúsz perces, javarészt (kettős) emberhátrányban töltött kupameccset játszottunk Zalaegerszegen, most hasonló a helyzet, ismét hosszabbításos zalai meccsel a lábunkba érkezünk a PAFC-hoz, viszont ezúttal sikerrel a tarsolyunkban. Februárban 2–1-re győztünk, s bizony hasonló eredményt most is elfogadnánk.

A PAFC pályaválasztása mellett eddig 12 meccset játszottak a csapatok, ezek közül most elevenítsünk fel három emlékezetes, kispesti sikert hozó találkozót.

2014.03.08.: PAFC–Budapest Honvéd 0–4 (0–2)

A párosítás történetében ez volt az első mérkőzés. A Pancho Aréna még nem készült el, így a mérkőzést székesfehérvári Sóstói Stadionban játszották. A találkozó elején egy mintaszerűen szép támadással sikerült megszereznünk a vezetést: a 14. percben Job indította a bal szélen Bonazzolit, ő visszagurította a labdát az érkező Vécseinek, aki a becsúszó lábak mellett a kapu jobb oldalába helyezett, 0–1. A 39. percben szerezték második góljukat a piros-feketék. Job szögletét Ignjatovic fejelte a kapuba, 0–2. Magabiztos előnnyel mehettünk a szünetre, Kemenesnek jóformán védenie sem volt.

A második félidőben nem változott a játék képe. Tizennégy perc elteltével újra az ellenfél hálójában táncolt a labda: Job szögletét, Bonazzoli visszafejelte, Lovric pedig ballal egyből a kapuba lőtt, 0–3. A kegyelemdöfést az időközben csereként pályára lépő Prosser adta meg, szinte első labdaérintéséből parádés és emlékezetes gólt ragasztott a jobb felső sarokba, 0–4. Ez volt fiatal támadó első bajnoki gólja.

Honvéd: Kemenes – Ikenne-King, Ignjatovics, Lovric, Baráth – Zsivanovics, Diarra, Vécsei – Job (Mancini 79.), Bonazzoli (Holender 67.), Daud (Prosser 75.)

Vezetőedző: Marco Rossi


2015.12.05.: PAFC–Budapest Honvéd 0–3 (0–2)

Az új Pancho Arénában rendezett mérkőzésen jól kezdett a Honvéd, Kemenesnek a 25. percben kellett először játékba avatkoznia, miközben a kispestieknek több helyzetük is akadt. Szűk félóra elteltével Prosser Dániel megszerezte a vezetést a Honvédnak, majd a 36. percben Youla növelte az előnyünket, amikor 10 méterről a jobb alsó sarokba lőtt, 0–2.

A második félidőben is a kispestiek domináltak, több gólhelyzetük is akadt. A 94. percben Djordje Kamber állította be a végeredményt, 0–3.

A mérkőzés után Marco Rossi így értékelte a meccset: „Hogy minek köszönhető a győzelem? Annak, hogy taktikailag fegyelmezettek voltunk. Csapatom maradéktalanul betartotta a megbeszélt taktikát, a Puskás Akadémia összesen háromszor veszélyeztette a kapunkat.”

 Honvéd: Kemenes – King, Ignjatovic, Bobál D., Baráth – Nagy G. (Csábi 77.), Kamber, Gazdag – Prosser (Vasziljevics 71.), Youla (Vernes 61.), Holender

Vezetőedző: Marco Rossi


2021.02.27.: Puskás Akadémia–Budapest Honvéd 1–2 (1–1)

A két csapat találkozója minden körülmények között presztízscsata, a Honvédnak plusz motivációt adott, hogy a kiesés elkerülésért harcolt, a zárt kapu viszont hátrányt jelentett, hiszen nélkülözniük kellett a Kispest-tábor fergeteges biztatását.

Az első negyedórában a mieink előtt adódtak helyzetek, mégis egy szerencsés góllal a hazai szereték vezetést. Josip Knezevic szabadrúgása megpattant a sorfalon, az irányt változtató labdát pedig Tomás Tujvel nem érte el, 1–0. A balszerencsés találat ellenére a Honvéd nem esett össze, továbbra is nagy elánnal futballoztunk. Az akarásnak meg is lett az eredménye a 33. percben Zsótér, Tamás, Gazdag akció végén utóbbi bólintott a hálóba, 1–1.

A térfélcserét követően is hasonló szellemben futballoztunk, többet volt nálunk a labda, veszélyesebbek voltunk. A 73. percben a Hidi Patrik buktatásért megítélt büntetőt Gazdag Dániel magabiztosan lőtte a jobb felső sarokba, 1–2. Gazdag második gólja még nem jelentette azt, hogy megnyertük a találkozót, a hátralevő bő negyedórában nagy energiát mozgósított mindkét csapat, de a mieink fegyelmezetten védekezve megtartották előnyüket.

Honvéd: Tujvel - Mezghrani, Batik, Lovric, Tamás – Hidi, Zsótér, Nagy G. (Kamber, 84.), Nagy D. (Gale, 81.), Szendrei - Gazdag (Traoré, 87.)

Vezetőedző: Horváth Ferenc


IDEGENBELI STATISZTIKA

12 mérkőzés

5 győzelem

3 döntetlen

4 vereség

19 lőtt gól

12 kapott gól

GÓLLÖVŐLISTA

Honvéd:

3: Gazdag Dániel

2: Davide Lanzafame, Ivan Lovric, Prosser Dániel 

A jelenlegi keretből Ivan Lovric és Eppel Márton lőtt gólt a felcsútiaknak.

PAFC

3: Josip Knezevic

2: Nagy Zsolt

LEGEK 

Legnagyobb győzelem: 4–0 (2014)

Legtöbb néző: 3613 (2016)

Leggyakoribb eredmény: 2–1 (4)

29.10.2021, 19:17Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele