Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Diadal, dacolva a dagonyával

Diadal, dacolva a dagonyával

Spiele

Veröffentlicht: 10.02.2021, 14:30Lesezeit: 2 Min.

A III. Kerület legyőzésével jutott be a legjobb tizenhat közé a címvédő Honvéd a kupában

Ha egy üzlet beindul: Thierry Gale ott folytatta, ahol Mezőkövesden/Nemesapátiban abbahagyta (A kívánt rész aláhúzandó.)

Barbadosi légiósunk szerezte ugyanis a Budapest Honvéd legutóbbi bajnoki, illetve Magyar Kupa-gólját is, előbbit négy nappal korábban, ami akkor a szépítéshez volt csak elég, míg az utóbbival biztossá tette a csapat legjobb 32 közé jutását. Érdekesség, hogy Thierry Gale legutóbbi két találata között 19, a két kupagólja között pedig mindössze 22 perc telt el.

Sajnos sokáig azonban nem volt okunk az örömre és a gólpercek számolgatására, a Kerület ugyanis a félidő derekán egyenlített, Remili Mohamed remek lövését már Tomás Tujvel sem tudta hárítani.

A sárdagasztásba oltott focimeccs a folytatásban is kemény küzdelmet hozott, a korábbi kapusunk, Kemenes Szabolcs irányította III. Kerület nagy csatára késztette a mieinket. Többet birtokoltuk a labdát, alapvetően a hazai együttes kapuja előtt zajlott a mérkőzés, de Zsótér Donát életerős lövése, majd Djordje Kamber szöglet után leadott fejese sem talált utat Steer Bence hálójába. Sokat elárult a pályaviszonyokról, hogy Thierry Gale meze fél óra után már csak nyomokban tartalmazott fehér színt, ahogy egy-egy becsúszás után a többiek dressze is mutatta, hogy nem lesz egyszerű a felszerelés kifehérítése a mosodában.

Igaz, miközben a mosási módszerek hatékonyságán lamentáltunk, a fölényünk ismét góllá érett, ráadásul ezúttal nem tudott egyenlíteni a remekül küzdő Kerület, sőt, a tétmeccsen honvédosként először eredményes Bőle Lukács gólja után (a kupában másodszor) Boubacar Traoré is betalált, így némiképp megnyugtató előnnyel mehettünk a szünetre – száradni és melegedni.

A szünetben több játékosunk mezt, Pisont István pedig balhátvédet cserélt, Naser Aliji helyett Tamás Krisztián lépett pályára, s az első játékrészhez hasonlóan a mieink domináltak. Zsótér Donát távoli és Thierry Gale közeli kísérlete is alig kerülte el a kaput, és jegyezzük meg, hogy villámgyors barbadosi támadónk nagyon élt a sáros, mély talajú pályán.

Az utolsó fél órára a második gólunkat összehozó Batik Bence (aki egyízben Zlatan Ibrahimovicot idéző mozdulattal sarkallta a léc fölé a labdát, a pörgőrúgást pedig Chuck Norris is irigyekedve szemlélte volna) és Bőle Lukács is pihenőt kapott, egyúttal érkezett Szendrei Norbert és a sérülése után visszatérő Mohamed Mezghrani.

A kétgólos kispesti fór rányomta a bélyegét a hátralevő időre, főleg mivel a mieink kontrollálták a játékot. Természetesen végig koncentrálni kellett, de egyre inkább érezhető volt, hogy nincs már több fordulat a mérkőzés menetében. Nem irigyeltük egyébként a játékosokat, hiszen a találkozó utolsó harmadára gyakorlatilag futballra alkalmatlanná vált a pálya, a gyep sokkal inkább hasonított egy fogathajtó-verseny helyszínére, mint focipályára, s bizony vélhetően Overdose otthonosabban is ügetett volna a sárban, mint ahogy a 22 férfi dacolt a dagonyával.

A küzdelem végül 3–1-es kispesti sikerrel zárult, így a harmadik kupameccsünket a III. Kerület otthonában nyertük meg és jutottunk be ezzel a sorozat legjobb tizenhat csapata közé.


10.02.2021, 14:30Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele