Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Djordje Kamber új szerepben

Djordje Kamber új szerepben

Klub

Veröffentlicht: 02.02.2022, 14:15Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Kispesti kötődésű szakemberek is segítik Nebojsa Vignjevic munkáját

Mint arról korábban beszámoltunk, tapasztalt szerb szakvezető, Nebojsa Vignjevic veszi át a Budapest Honvéd első csapatának irányítását, új vezetőedzőnket pedig asszisztens edzőként Nebojsa Topalov, erőnléti edzőként Bogdan Belegisanin segíti majd, de két kispesti kötődésű szakember is csatlakozik a szakmai stábhoz.

Az aktív pályafutását befejező Djordje Kamber asszisztens edzőként tér vissza az első csapathoz, a kapusedzői feladatokat pedig Vlada Avramov látja el, aki korábban Giuseppe Sannino mellett már segítette a piros-feketéket.

„Olyan szakemberek alkotják majd a stábomat, akikről hiszem, hogy eredményes lehet a közös munka és hozzá tudnak adni a csapat teljesítményéhez – mondta Nebojsa Vignjevic, majd kérdésünkre külön kitért Avramovra és Kamberre. – Vlada Avramovra emlékszem még az aktív pályafutásából, sok jót hallottam róla, remek edzőkkel dolgozott, jó ember és jó szakember, tanulhatok majd tőle egy-két dolgot. Ami pedig Kambit illeti, ő egy legenda, régóta Kispesten van már, még nálam is több időt töltött el Magyarországon. Biztos vagyok benne, hogy a kezdeteknél is sokat segít majd, hogy ismeri a csapatot és a Honvédot, jó lesz együtt dolgozni, várom már, hogy belevágjunk a munkába.“

02.02.2022, 14:15Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub