Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Dolgos hétköznapok

Dolgos hétköznapok

Spiele

Veröffentlicht: 18.03.2021, 16:19Lesezeit: 1 Min.

A fizikai felkészülés is nagy hangsúlyt kap a tétmeccsmentes időszakban

Bár hivatalosan a „válogatott szünet” címkével illetjük a DVTK és az Újpest elleni bajnoki közti háromhetes időszakot, a szünet kifejezésben azért van némi eufémizmus, hiszen Horváth Ferenc együttese alaposan kihasználja a tétmeccs nélküli heteket.

„Nem várom, hogy a pénteki meccsen a játékosok a fülükön táncoltassák a labdát, mivel a héten a fizikai munkán volt a hangsúly, kemény melóban volt és van részük a srácoknak, de ez természetes egy ilyen időszakban” – hangsúlyozta Horváth Ferenc.

Ennek megfelelően a múlt szombaton késő estébe nyúló diósgyőri döntetlen után vasárnapra pihenőt kapott a csapat, hétfőtől pedig belecsaptak a „jóba” a játékosaink. Ezekben a hetekben végre van idő és lehetőség olyan munkát is végezni, amire a sűrű meccsterhelés közepette nincs.

„A kinevezésem után öt nappal már bajnokit játszottunk, huszonkét nap alatt hat mérkőzést vívtunk meg, és közben sikerült elmozdulnunk a kieső zónából, ami egy fontos lépés volt a csapat életében, viszont ez a sűrű meccsprogram alaposan meghatározta a találkozók közötti edzésmunkát – folytatta Horváth Ferenc. – Most ellenben több időnk van, más típusú edzések vártak és várnak a csapatra, ezekben a napokban a fizikai felkészülés is nagy súlyt kap, ezért is említettem, nem az a cél, hogy brillírozzunk a Siófok ellen. Ki akarjuk használni az időt arra, hogy még tovább gyakoroljuk, amit szeretnénk nyújtani a pályán, illetve, hogy lehetőséget adjunk minden játékosnak a felkészülési meccseken. Ezzel együtt természetesen szeretném, hogy jól alakuljon a pénteki találkozó, hiszen mindig, mindenhol győzni akarok, de mindannyian tudjuk, emellett más céljaink is vannak ebben a három hétben.”

18.03.2021, 16:19Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele