Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Dolgozni kell tovább

Dolgozni kell tovább

Spiele

Veröffentlicht: 01.04.2022, 18:16Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Fontos, hogy támadásban és védekezésben is csapatként futballozzunk

Szokás azon polemizálni, hogy jól jön-e a válogatott szünet egy-egy lendületben lévő csapatnak, pro és kontra is hozhatunk érvéket, végül azonban mindig utólag dönthetjük csak el, hogy segített, vagy inkább ártott a tétmeccsmentes hétvége – mindenesetre a bajnoki nélkül időszakban sem tétlenkedett csapatunk.

„A két bajnoki között eltelt két hetet próbáltuk arra felhasználni, hogy regenerálódjanak a játékosok, felépüljenek a hiányzók és a lehető legjobb állapotba kerüljünk, remélem, szombatra mindenki készen áll majd – mondta Nebojsa Vignjevic, aki csapatával az edzések mellett a Szentlőrinc elleni felkészülési találkozóval is készülhetett a szombati bajnokira. – Tudjuk, hogy mit várhatunk a Pakstól, sok gólt lőnek, törekednek a támadófutballra, ezért rendkívül körültekintően kell játszanunk, legalább annyira szervezetten és fegyelmezetten, mint azt tettük az Újpest ellen. Fontos, hogy mi irányítsuk a meccset, birtokoljuk többet a labdát, és mi legyünk az a csapat, amely támadni akar.“

Szakvezetőnk a támadás fontosságát (is) hangsúlyozta, de az is látványos, hogy irányítása mellett csökkent a kapott gólok száma is, három meccset is nullára hozott a védelem. Nebojsa Vignjevic ennek kapcsán kiemelte, kulcsfontosságú, hogy végig együtt gondolkozzon a társaság, csapatként futballozzon, ami a védekezésben is rendkívül sokat számít.

„Tisztában vagyunk vele, hogy Ádám Martin és a paksi támadók milyen minőséget képviselnek, azonban arra is van tervünk, hogyan állítsuk meg őket. Fegyelmezetten, szervezetten kell futballozni, és a jó védekezés mellett nekünk kell helyzeteket kialakítani és gólokat szerezni – tette hozzá Nebojsa Vignjevic, aki az újpesti siker ünneplése közben már felhívta a srácok figyelmét arra, hogy a Debrecen legyőzése után is hasonló volt az öröm, a folytatás viszont nem sikerült az MTK-val szemben, most viszont fontos lenne, hogy a sikeres úton menjünk tovább. – Az előző siker is úgymond csak egy győzelem, ami »csak« három pontot ér, tovább kell dolgoznunk, nem szabad, hogy újra nehéz pillanatokat okozzunk magunknak. Remélem, ezt a játékosok is megértették, komoly energiákat kell mozgósítani annak érdekében, hogy fegyelmezetten, fókuszáltan futballozzunk, de ez a minimum, amit nyújtani kell a pályán. Ezt akarom látni a folytatásban is, sőt még többet. Például az Újpest ellen két kaput eltaláló lövésünk volt, amiből persze szereztünk két gólt, ez remek, de még több lehetőséget kell kialakítani. Mindenkinek tisztában kell lennie a céljainkkal, az MTK elleni mérkőzés jó lecke volt számunkra, hogy egy pillanatra sem dőlhetünk hátra, keményen kell dolgozni tovább és szeretném, hogy a Pakssal szemben is győzzünk!“

01.04.2022, 18:16Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele