A Kőrösladányi MSK-t fogadta a Budapest Honvéd II az NB III Közép csoportjának nyolcadik fordulójában, ahol csapatunk végig domináns játékot nyújtott, többet támadott, szemre is tetszetősen futballozott, és akkor sem törtek meg a fiatalok, amikor hátrányba kerültek, hanem Kerezsi Zalán révén tíz perccel később már egyenlíteni is tudtak.
„Nagyon jó volt látni a srácokat, hogy élvezték a játékot és nagyon jó volt, jó focit látni a pályán – mondta Simon Miklós, második csapatunk vezetőedzője. – Jó érzés úgy ülni a kispadon, hogy egy NB III-as szinten meghatározó csapat ellen végig domináltunk, helyzeteket alakítottunk ki, amelyekből sajnos csak egyet tudtunk gólra váltani. Nem igazságos sport a futball, mert eközben ellenfelünk egyetlen – ráadásul megpattanó – kapuralövésből szerzett gólt, azonban öröm volt nézni a srácok küzdeni akarását. Nagyon boldog vagyok, hogy hosszú évek után, Urbányi István érkezésével akadémista fiataloknak, mondhatom akár, gyerekeknek tudunk lehetőséget adni a felnőttfutballban, aminek segítségével klubunk a játékosok fejlődésének tekintetében szép jövő előtt áll.”
A találkozó 1–1-re végződött a Honvéd II immár négy mérkőzés óta őrzi veretlenségét, ezen a négy meccsen nyolc pontot szerzett Simon Miklós együttese, amely szerdán a Taksony vendége lesz, a Dunaharasztiban sorra kerülő találkozón.
NB III, KÖZÉP CSOPORT, 8. FORDULÓ
Budapest Honvéd II–Kőrösladányi MSK 1–1 (0–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Móri Tamás (Hofbauer R., Halmai K.)
Gólszerző: Kerezsi (73.), ill. Mácsai (63.)
HONVÉD: Megyeri – Török K., Kálnoki-Kis, Eördögh, Kerezsi, Csányi, Kocsis D., Benczenleitner (Varga G., a szünetben), Nagy G., Kovács D., Bartha (Szabó B., 78.)
Vezetőedző: Simon Miklós
KŐRÖSLADÁNY: Nagy B. – Krajcsó, Ilyés, Ruzsa, Burai, Szántó (Vincze, 60.), Mácsai, Kisari, Rádai (Bartik, 52.), Zelenyánszki, Pusztai (Vastag, 76.)
Vezetőedző: Fodor Sándor





