Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Döntetlen a Mezőkövesd ellen

Döntetlen a Mezőkövesd ellen

Spiele

Veröffentlicht: 07.05.2022, 21:35Lesezeit: 3 Min.
E-MailFacebook

Több mint egy félidőt futballoztunk emberhátrányban a nulla nullára végződő meccsen

Ha nyerünk, biztossá válik a bennmaradás, ha nem, akkor folytatódhat a frusztráló matekóra – ebben a korántsem örömteli, de annál egyértelműbb helyzetben léptünk pályára a Mezőkövesd elleni bajnokin, amely egyben Tamás Krisztián 50. NB I-es mérkőzése volt a Honvéd színeiben, és bár Ivan Lovric 250. találkozója csak egy pontot hozott múlt szombaton a Kisvárdával szemben, most mindenképpen háromra lett volna szükségünk.


Ennek megfelelően indítottuk a partit, Zinédine Machach tekerése után a vendégek kapusának kellett nagyot nyújtózkodnia a 4. percben, s noha a meccs elején jelentős labdabirtoklási fölényben voltunk, a 8. percben a kezdőcsapatba visszatérő (a betegség miatt korábban hiányzó mezőnyjátékosok közül Baráth Botond és Oleksandr Petrusenko már ott volt a kispadon, Thierry Gale-re viszont továbbra sem számíthatott Nebojsa Vignjevic) Szappanos Péternek kellett hatalmas bravúrt bemutatnia. Kapusunk Stefan Drazic 12 méterről leadott lövését lábbal mentette, a labda pedig a bal oldali kapufáról vágódott le. Óriási védés volt!

A Mezőkövesd tehát jelezte, hiába a győzelmi kényszer, hiába a labdabirtoklási fölény, egy pillanatra sem lankadhatunk hátul. A házi gólkirály Nenad Lukicot eltiltás, míg Nagy Dominikot sérülés miatt nélkülöző csapatunk ezúttal is a Fehérvár elleni meccsen kipróbált három belső védős felállásban futballozott, a hadrend tehát nem változott, viszont négy játékost is cserélt szakvezetőnk, aki hangsúlyozta, hogy rendkívül fontos a frissesség a bajnoki hajrában, ahol nyolc nap alatt kell három meccset vívnunk.

A szezonzáró hármasból két találkozót Fejér megyében játszunk, a Fehérvár és a Felcsút elleni bajnoki közé pedig a Mezőkövesd elleni találkozó ékelődött be, amelyen nemcsak a kezdeti pillanatokban, hanem a folytatásban is többet volt nálunk a labda, próbáltuk irányítani a játékot, sajnos azonban nehezen találtunk fogást a szervezetten védekező vendégeken (amihez a saját hibáink is hozzájárultak), akik rendre gyors ellencsapásokkal borzolták a kedélyeket.

A 32. percben Tamás Krisztián beadását lőtte fölé Boubacar Traoré, öt perccel később újabb remek Szappanos-védést jegyezhettünk föl, rá kettőre pedig Zinédine Machach másodszor is ellenfelébe kapaszkodva próbálta megállítani a vendégtámadást, és noha jó néhányszor láttunk már olyat, hogy a másodiknál a játékvezető jelezte, „eddig, és ne tovább“, ezúttal Karakó bíró úgy döntött, másodszor is felmutatja a sárga lapot, s a vele járó pirosat – így viszont 57 perc emberhátrány várt ránk.

Ami pedig alapvetően határozta meg a találkozó folytatását, ugyanis hiába a győzelmi kényszer, a Mezőkövesd védekezésre kényszerített minket (Szappanos Péter magabiztosan fogta Cseri Tamás távoliját), a 56. percben viszont mi kerültünk helyzetbe, Batik Bence megindulása és Albi Doka beadása után Bőle Lukács fejelt fölé. Szélsőnket aztán Zsótér Donát váltotta, és rá két percre az ő szabadrúgását csúsztatta meg Ivan Lovric, hogy a támadás végén a becsúszó Batik Bence lőjön fölé. Igaz, már lesről.

A két kispesti helyzetet egy harmadik követte, Zsótér beadása Csekről vágódott a saját kapuja felé, de Piscitelli szépen hárított, majd ismét a Mezőkövesd birtokolta többet a labdát, komoly lehetőség azonban egyik kapu előtt sem alakult ki. A hajrát Szappanos Péter védése vezette be, magabiztosan húzta le Cseri Tamás beadását, és bár szabad- és szögletrúgásainkban ott volt a lehetőség, komoly helyzetet nem tudtunk kialakítani.

A végén aztán ismét Szappanos Péterre volt szükség, aki egy távoli és egy közeli próbálkozást is hárított, majd Dejan Drazic fejese, két csere és egy mezőkövesdi szöglet zárta le a nulla nullára végződő találkozót.

OTP BANK LIGA, 32. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 0–0

Bozsik Aréna, 3155 néző

V: Karakó Ferenc (Vígh-Tarsonyi G., Kóbor P.)

K: Machach (38.)

Honvéd: Szappanos – Petkovic, Batik, Lovric, Tamás K. – Pantelic, Hidi (Nagy G., 90+3.) – Doka (Jónsson, 90+3.), Bőle (Zsótér, 57.), Machach – Traoré (D. Drazic, 69.)

Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic

Mezőkövesd: Piscitelli – Pillár, Karnitski, Vadnai – Farkas D., Qaka (Besirovic, 63.), Cseke, Vajda – Cseri (Kocsis B., 81.) – S. Drazic (Churko, 81.), Jurina (Kis, 60.)

Vezetőedző: Supka Attila

07.05.2022, 21:35Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele