Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Döntetlen a nyitányon

Döntetlen a nyitányon

Spiele

Veröffentlicht: 30.08.2023, 13:11Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Öregfiúk – az újonc Monor egy ponttal távozott Kispestről

Az öregfiúk-bajnokság nyitó fordulójában az újonc Monor SE csapatát fogadtuk a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban. A Honvéd kénytelen volt nélkülözni néhány alapemberét, így Kamber, Tóth Csaba, Bábik, Erdei és Pisont nélkül lépett pályára a csapatunk. Két újoncot is avattunk a meccs előtt a kapus Ulicska Zoltán és Gálvölgyi Márton személyében. 

Nem kezdtük jól a mérkőzést, korán, már a 7. percben gólt kaptunk. Szabó Norbert spiccel ellőt labdája a kapufát érintve került a hálónkba, 0–1. A Honvéd támadott, többet birtokolta a labdát, helyzetei is voltak, csak éppen a gól hiányzott a játékunkból, és a szünetig nem változott az eredmény.

A második félidőt a sérült Lukács helyett Plókai folytatta. Alig két perce folyt a játék, amikor a 43. percben Zanát buktatták a büntetőterületen belül, a megítélt tizenegyest Patkó értékestette, 1–1. Úgy tűnt, hogy nem kell sokat várni a vezető gólra sem, de a találat csak nem akart megszületni, volt ugyan két kapufát érintő kísérletünk, de gólt nem sikerült szerezni. A monoriak jól védekeztek, és gyors kontrákkal próbálkoztak, de Ulicska eszén nem tudtak túljárni, kapusunk remekül védett.

Pontvesztéssel indult tehát a szezon, de egy hét múlva nyílik is lehetőség a javításra, szeptember 4-én Szigetszentmiklósra látogatnak a mieink.

ÖREGFIÚK-BAJNOKSÁG, 1. FORDULÓ
HONVÉD-BKE–MONOR SE 1–1 (0–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Pusztai Gergely (ifj. Czakó T., Horváth B.)
G: Patkó (43. – tizenegyesből), ill. Szabó N. (7.)

Honvéd: Ulicska — Lukács (Plókai, a szünetben), Budovinszky, Móra, Gálvölgyi I. — Bárányos, Lannert, Zana, Gálvölgyi M. — Trembulyák, Patkó

30.08.2023, 13:11Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele