Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Döntetlen a Pénzügyőr otthonában

Döntetlen a Pénzügyőr otthonában

Spiele

Veröffentlicht: 19.05.2024, 21:30Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Egy pontot ért Gincsai Zoltán gólja második csapatunk szezonbeli utolsó idegenbeli mérkőzésén

A velünk azonos pontszámmal álló Pénzügyőr vendégeként lépett pályára a második együttesünk az NB III Dél-Keleti csoportjának 29. fordulójában, ahol az első félidőben nem esett gól, majd a 68. percben vezetést szerzett a házigazda, negyedórával később azonban Gincsai Zoltán révén egyenlítettünk, így egy pontot és a 12. helyről várjuk a jövő vasárnapi, Monor elleni szezonzárót.

Kurucsai Milán: – Irreális méretű és talajú pályán zajlott a mérkőzés, amely elsősorban a küzdelemről szólt. Az ellenfél emberfogással védekezett és rengeteg hosszú labdával játszott, nehéz volt ellenük védekezni, de nagyon sok beadást hárítottunk, ez a fázisunk sokat javult. Labdával nem voltunk jók, túl sokat játszottunk első szándékból. A kapott gól után jobbak lettünk, többet passzoltunk, türelmesebben játszottunk és vissza tudtunk jönni a meccsbe. Ez egy pontot ért, a jövő héten szeretnénk hazai pályán jól zárni a bajnokságot.

NB III, DÉL-KELETI-CSOPORT, 30. FORDULÓ
PÉNZÜGYŐR SE–BUDAPEST HONVÉD FC II 1–1 (0–0)

NAV Pasaréti úti Sporttelep

V: Szalai László (Keszthelyi T., Kondákor T.)
G: Molnár M. (62. – öngól), ill. Gincsai (77.)

Pénzügyőr: Steer – Kiss D., Tóth D. (Kövér, 70.), Tóth K., Rácz M. (Megyeri M., 62.), Farkas B., Zöld (Urbin, 93.), Bene M., Karacs (Balázs, 70.), Simon K., Labát
Vezetőedző: Seres Zsolt

Honvéd: Molnár M. – Hancz (Menyhárt, 69.), Polák (Szabó T., 69.), Vernes, Kalocsány, Kis K., Kaczvinszki, Nagy Z. (Bakó, 78.), Haragos (Sebestyén, 78.), Benkő (Simon Sz., 69.), Gincsai
Vezetőedző: Kurucsai Milán

19.05.2024, 21:30Spiele

Ähnliche Nachrichten

Auch unsere zweite Mannschaft startet mit einem Unentschieden

Auch unsere zweite Mannschaft startet mit einem Unentschieden

Die Mannschaft von Gábor Kovács spielte am ersten Spieltag der Südost-Gruppe der NB III 0:0 gegen Békéscsaba, das in der vergangenen Saison noch in der zweiten Liga angetreten war.

25.07.2026 | Spiele

Auch zweites Spiel unserer zweiten Mannschaft gewonnen

Auch zweites Spiel unserer zweiten Mannschaft gewonnen

Kispest–Honvéd FC II besiegte SZAC in einem Testspiel mit 3–2.

10.07.2026 | Spiele

Unsere zweite Mannschaft beendet die Saison mit einer Niederlage

Unsere zweite Mannschaft beendet die Saison mit einer Niederlage

Die Mannschaft von Gábor Kovács schloss die Meisterschaft auf dem achten Platz ab.

23.05.2026 | Spiele

Souveräner Sieg gegen BKV Előre

Souveräner Sieg gegen BKV Előre

Unsere zweite Mannschaft feierte am 14. Spieltag der NB III Südost-Gruppe einen überzeugenden 5:1-Erfolg gegen BKV Előre.

30.10.2026 | Zweite Mannschaft