Három nappal az eufóriát (és nem mellesleg Eb-szereplést) hozó, Izland elleni pótselejtezőt követően újabb mérkőzés várt a magyar válogatottra, amely Marco Rossi után Cosimo Ingusciót is elveszítette a pozitív koronavírusteszt miatt, így az U21-es válogatott kapitánya, Gera Zoltán irányította a nemzeti együttest.
Azt az együttest, amelyben – lassan szokás szerint – ezúttal is szerepelt Magyar Futball Akadémia-nevelés, hiszen akárcsak Izland ellen, a szerbekkel szemben is kezdő volt a Botka Endre, Holender Filip páros. Előbbi ezúttal is 90 percet futballozhatott, míg utóbbit a 68. percben cserélték le.
A magyar válogatott a Nemzetek Ligájában 1–1-es döntetlent játszott a világranglistán 17 hellyel előrébb található Szerbia ellen, így a szerdai, Magyarország–Törökország mérkőzésen még a csoportelsőséget is elérhetik a mieink, amennyiben több pontot szerzünk a törökökkel szemben, mint az oroszok Szerbiában.
(fotó: facebook.com/magyarlabdarugoszovetseg)





