Ismerős arcok. Mindenhol.
Ajkán gyakorlatilag bármerre fordultunk a klubház előtt, az öltözőfolyosón, vagy éppen a pályán, csupa ismerős arcot láthattunk. Ami persze nem is csoda, hisz a Budapest Honvéd stratégiai partnere a Veszprém megyei együttes, az öt éve tartó közös munkát pedig partneri megállapodással emelte még magasabb szintre az együttműködés.
A sajtótájékoztatónak otthont adó terem után aztán ismét a pályára szegeződtek a szemek, érkeztek az ajkai és a kispesti szurkolók, találkoztunk korábbi futballistáinkkal, Heffler Tiborral, Csemer Gyulával, vagy éppen Stoiacovici Dáviddal, de itt voltak az aktuális szezon kispesti kölcsönjátékosai is: Irimiás Gergő, Kovács Niokolasz, Soltész Dominik, Tóth Péter és Zvara Levente.
A régi kedves ismerősök mellett persze az új arcokkal is ismerkedhettünk, hiszen a nyáron igazolt Tóth-Gábor Kristóf – azok után, hogy szombaton a második csapatban megszerezte első honvédos találatát – az első félórában előbb gólpasszt adott, majd gólt is szerzett.
A mérkőzésnek ebben az időszakában egyértelműen fölényben futballoztunk, jobbára az Ajka térfelén zajlott a játék, a hajrában azonban a hazai együttes előtt is adódtak helyzetek, az első 45 perc lefújása előtt pedig szépített is a rivális.
A szünetben Bódog Tamás sort cserélt, míg az Ajka a kezdőcsapatával folytatta a meccset, és láthatóan igyekezett még nagyobb energiákat mozgósítani az egyenlítésért. Ebben a periódusban már kiegyenlítettebb volt a játék, sőt a hazai együttes előtt egyre több lehetőség adódott – a mi részünkről egy-egy veszélyes ellencsapást, távoli lövést jegyezhettünk fel –, és a zöld-fehérek az egyenlítő gólt is megszerezték.
A folytatásban Soltész Dominik, Irimiás Gergő és Zvara Levente is pályára lépett, az Ajka továbbra is ment előre, több gólt azonban már nem tudott szerezni, s mivel mi sem lőttük meg a harmadik találatunkat, így döntetlennel ért véget a találkozó.
A kemény edzések mellett, a formálódó csapat számára első erőpróbának megfelelő volt, jöhet a folytatás – immár a győri edzőtáborban




