Bár a labdarúgás nevű sportágat a szabályok továbbra is két félidőre osztják, azonban ha a Budapest Honvéd–Vasas felkészülési mérkőzést nézzük, akkor kölcsönkérhetjük a jégkorong harmadokra való felosztását, főleg, hogy a hármas szám használata a válogatott szünetünk történéseit tekintve is indokolt.
Nézzük először a Vasas elleni felkészülési találkozót, amelynek első harmadában potyogtak a gólok, hiszen Nagy Dominik remek lövésére Feczesin Róbert válaszolt mindössze három perccel később, a gyors egyenlítés azonban nem zökkentette ki a mieinket. Szervezetten játszottak a kispestiek, bár a kemény edzések okán érthetően nem volt tökéletesen friss a társaság, az akaratra azonban nem lehetett panasz. Az első negyedóra végén Balogh Norbert remekül érkezett Mohamed Mezghrani beadására, így ismét nálunk volt az előny, a „harmad” záróakkordjaként a második gólunkat jegyző támadó pedig gólpasszt adott Boubacar Traorénak, így már 3–1-re ment a Honvéd.
A középső „harmadban” továbbra is a kezdőcsapatunk játszott, jobbára a mieink domináltak, de amikor arra volt szükség, a védelmünk is a helyén volt, ha kellett a védők, ha pedig úgy adódott, akkor a kapusok mentettek, hiszen a félidő végén – hogy maradjunk egy kicsit a focis felosztásnál – Tomás Tujvel, míg az elején Nagy Sándor mutatta meg, hogy a kesztyűs embereink is tudják a dolgukat: a labda útjába kell tenni a kezüket, illetve a lábukat. Az első óra végéhez közeledve aztán Horváth Ferenc sort cserélt, egyedül Djordje Kamber maradt fent, aki így 90 percet játszott, s ahogy vezetőedzőnk megjegyezte, csapatkapitányunk biztosan jól alszik majd a meccs estéjén.
A találkozó utolsó harmadában mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, a vendég körbelőtték Nagy Sándor „ketrecét”, miközben a mieink a védőket és Ivan Radost is próbára tették, gól azonban egyik akcióból sem született már. A legnagyobb helyzet László Dávid előtt adódott, aki ígéretes helyzetben próbálta meg középre lőni a labdát, amely azonban elakadt a fehér mezesekben. „Onnan lőni kell, nem is lehet kérdés! Ha ott vagyok, ilyen helyzetben, akkor anyámnak se passzolok már” – jegyezte meg mosolyogva a korábbi kiváló támadó, Horváth Ferenc, utalva arra, hogy vannak helyzetek, amikor egy csatárnak már nem szabad passzolnia.
A találkozó végül 3–1-es kispesti sikert hozott, így – hogy egy inverz kosaras kifejezést is hozzunk – dupla triplát értünk el, hiszen előbb a Siófok, majd a Vasas kapujába helyeztünk három gólt. Persze tisztában van vele mindenki, hogy ezek felkészülési meccsek voltak, örülünk a góloknak, a győzelmeknek, a szép megoldásoknak, de majd a bajnokság hátralevő hét meccsén kell megmutatni, mire vagyunk valójában képesek.





