Akadémiai korosztályaink közül időben utolsó előttiként zárta le a szezont az U16-os gárda, amely számára Fehérváron ért véget a bajnoki versenyfutás. Csapatunk előbb Faltusz Zoltán irányításával készült, majd tavasszal a Bogdánfi Márton és Petrók Viktor segítette a fiatalok munkáját, akik a második helyen zárták az idényt.
„Ismertem az U16-os srácokat is, tudom, hogy sok van bennük, így örömmel segítettem a csapatnak – kezdte Bogdánfi Márton. – A gyengébb eredmények miatt görcsösek voltak a srácok, emiatt az esetlegesen könnyebben megnyerhető meccseken is bizonytalanná válták, ezen kellett átlendíteni őket, hiszen rengeteget dolgoztak. Ezért mentálisan próbáltunk extra erőt adni a gyerekeknek, igyekeztünk egyszerűsíteni a feladatokat, ezzel is segítve, hogy visszaszerezzék a hitüket.“
Bogdánfi Márton érkezésével azonnal egy ötmeccses győzelmi szériát produkáltak akadémistáink, utólag pedig magabiztosan állíthatjuk, hogy a fiatalok ismét ráleltek a siker útjára.
„Kiegyenesedtek a srácok, elkezdték önmagukat adni a pályán, elmúlt a görcsösség, visszajuttattuk a Honvédot a legjobbak közé, hiszen a második hely azt jelenti, hogy a következő idényben ismét a Kiemelt csoportban szerepelhetünk“ – mondta elégedetten utánpótlásedzőnk.
Az akadémiai bajnokságban zajló munka legfontosabb célja, hogy a fiatalok felkészülten érkezzenek meg a felnőtt futballba, eközben pedig nem kizárólag nyerni, hanem veszíteni is meg kell tanulnia egy labdarúgónak.
„Kettős érzésekkel csenghet le a gyerekekben az elmúlt egy év. Pont azt mondtam nekik a Fehérvár elleni utolsó forduló után, hogy valószínűleg még nem érzik ennek a valós súlyát. Nyerhettünk volna 10 ponttal kiemelt bajnokságot, tele lennénk örömmel, de a sok kudarc hosszabb távon sokkal jobban formálja és felkészíti majd őket az előttük álló helyzetekre – emelte ki a helyzet fontosságát Bogdánfi Márton. – Amennyiben a karrierjük során belekerülnek egy hasonló szituációba, ahol kizárólag a saját hozzáállásuk lendítheti át őket az akadályokon, akkor legalább lesz elképzelésük arról, hogy mi ennek a folyamata. Mit várjanak el maguktól, vagy akár egymástól, hogyan nyugtassák meg a társaikat. Később szépül meg az emlék, aki pedig tud értékelni egy ilyen időszakot és átformálja pozitív töltetté, abból kiváló sportember lehet!“
Mérkőzések a 2022/2023-as szezonban:
24: Bernáth Bence
23: Szelényi Márk
20: Bencsetler Máté
19: Birtalan Balázs, Botos György Árpád, Nagy Marcell, Szlovák Áron
18: Oros-Kovács Benedek, Seres Olivér
17: Acsai Dániel Károly
16: Giuliani Marcello
14: Igricz Mihály, Polonkai Kristóf, Tompa Ákos
13: Gáspár Dávid, Kovács Bence
11: Szabó Ákos, Szénási Soma
10: Csorba Dominik, Csóri Balázs
9: Csákány Nobert, Papp Lőrinc Andor
7: Csorba Noel, Hecler Botond
6: Lipóczi Benedek
5: Lakatos Martin Ruben, Molnár-Czétényi Marcell
4: Nyers Ádám
3: Milicz Péter, Rankó Viktor
2: Gyebróczki Dávid, Kecskés Barna
1: Balázs Teo, Farkas Dávid Viktor, Miták Milán, Petrók Viktor, Schön Botond, Ujvári Ferenc
Góllövőlista:
10: Szelényi Márk
8: Bernáth Bence
7: Szlovák Áron
6: Nagy Marcell
5: Giuliani Marcello, Oros-Kovács Benedek
2: Gáspár Dávid, Seres Olivér
1: Birtalan Balázs, Botos György Árpád, Csákány Norbert, Csorba Dominik, Csorba Noel, Gyebróczki Dávid, Igricz Mihály, Kecskés Barna, Polonkai Kristóf, Rankó Viktor, Tompa Ákos





