A Budapest Honvéd vasárnap a Nyíregyháza ellen rajtol a MOL Magyar Kupában, mely a 82. kiírása lesz a rangos versenysorozatnak, s bár a szabolcsiakkal még nem játszottunk kupameccset, a szezon első megméretése kapcsán összegyűjtöttük a Honvéd és az MK közös történelmét.
A Magyar Kupát az angol FA Kupa mintájára hozták létre. Magyarországon 1909-ben rendezték az első megméretést, egyenes kieséses rendszerben. A Kispesti AC természetesen ezen a tornán nem indult, hiszen a klub csak augusztus elején alakult meg.
A mieink első rajtjára 1912-ig kellett várni, szeptember 1-én lett volna az első meccs, de az ellenfél a Józsefvárosi AC visszalépett a küzdelmektől, így a piros-feketék játék nélkül jutottak a következő fordulóba, ahol az Erzsébetfalvai TC ellen 3–1-re vesztettek, így búcsúztak a további küzdelmektől.
A következő kiírásban hasonló volt a KAC szereplése, az első ellenfele az Spárta AC feloszlott, így a mieink ismét játék nélkül jutott tovább. A következő rivális a Budapesti Testgyakorlók Köre erős ellenfélnek bizonyult, a BTK 4-0-ra verte a KAC-ot. 1915 és 1921 között I. világháború és egyéb események miatt a kupasorozat nem került megrendezésre, majd 1921/1922-ben újra megrendezték a Magyar Kupa küzdelmeket.
A kispestiek egyre jobban szerepeltek, mígnem 1926-ban, fennállásuk óta először megnyerték a díszes trófeát. A döntőt a BEAC ellen játszották a piros-feketék. A találkozó 1–1-re végződött, ezért meg kellett ismételni a finálét. A második meccs egészen hihetetlen módon alakult, húsz perc híján 3 órát küzdött a két csapat, a végeredmény csak háromszori hosszabbítás után alakult ki. A hatalmas küzdelemre jellemző, hogy miután Gregor Győző a 157. percben megszerezte a győztes gólt összeesett a fáradtságtól.
A következő kupagyőzelemre 38 évet kellett várni, az akkor már Bp. Honvéd néven szereplő kispesti együttes 1964-ben a Győri Vasas ETO legyőzésével nyerte el a serleget. Érdekesség ugyanakkor, hogy az „Aranycsapat” ugyan játszott kupadöntőt, de Puskáséknak nem sikerült a trófeát elhódítani.
A nyolcvanas években, a második kispesti Aranycsapat idejében viszont két alkalommal is, 1985-ben és 1989-ben a Honvéd csapatkapitánya emelhette magasra a Magyar Kupát. Együttesünk összesen tizenkilencszer jutott a kupa döntőjébe, ebből nyolcszor diadalmaskodott, az ezredforduló előtt ötödször ünnepelhetünk, 2007-ben és 2009-ben pedig három év alatt kétszer került Kispestre a díszes serleg.
2019-ben és 2020-ban egyaránt finalista volt a Budapest Honvéd, előbb ezüstérmet szerzett, míg tavaly a Mezőkövesd elleni sikerrel szerezte meg az együttes a klubtörténelem nyolcadik serlegét.





