Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egy félidő nem elég

Egy félidő nem elég

Spiele

Veröffentlicht: 29.01.2023, 19:30Lesezeit: 3 Min.
E-MailFacebook

A szünetben még vezettünk, a térfélcserét követően azonban jobban játszott és fordítani is tudott az Újpest – Videó!

„Ez így nagyon rossz, jobban izgulok, mint amikor játszom“ – téblábolt feszülten Bocskay Bertalan az újpesti vendégöltöző melletti bemelegítőteremben. A helyzet egyetlen pozitívuma, a „téblábolt“ szó, hiszen ez azt jelenti, hogy utánpótlás-válogatott középpályásunk immár mankó nélkül érkezett, miközben a dolgos hétköznapokon a rehabilitációt végzi, hogy minél hamarabb visszatérhessen.

Bocskay Bertalan mellett Zsótér Donát is benézett a társakhoz, utóbbi a Kolubara elleni felkészülési mérkőzésen szenvedett fejsérülést, s bár egyelőre még nem számíthatunk a játékára, a lelátóról már ő is segítette a többieket. A Bocskay, Zsótér pároson túl a Richie Ennin, Lukas Klemenz duó hiányzott még a szezonnyitó bajnoki keretéből, kettőjükre kisebb sérülés miatt nem számíthatott Dean Klafuric vezetőedző.

Ott volt viszont a keretben, sőt a kezdőcsapatban kapott helyet a győri kölcsönből visszatérő Benczenleitner Barna (korosztályos válogatott bal oldali védőnk most debütált az NB I-ben!), illetve Nenad Lukic is, aki másfél héttel korábban, bő fél óra után a combját fájlalva cserét kért a baljós emlékű Honvéd–Kolubara edzőmeccsen, Újpesten azonban sokkal örömtelibb apropóból jegyezhettük fel a nevét félórát követően. Ekkor ugyanis Albi Doka bedobását próbálta szerb házi gólkirályunk megszelídíteni, miközben a felperdülő labda egy újpesti védő kezét érintette. Karakó Ferenc a videóbíró előtti időket idéző határozottsággal mutatott a büntetőpontra, az első 2023-as VAR-vizsgálatunk pedig a javunkra döntött, megerősítve a játékvezetői ítéletet. A videózás nem zökkentette ki Nenad Lukicot, támadónk higgadtan helyezett a jobb alsóba, 1–0 ide!

Lukictól Lukicig egyébként két hónap és 19 nap telt el, hiszen a őszi szezon utolsó előtti fordulójában szerb csatárunk duplájával vertük a Vasast, míg most ő jegyezte 2023 első (tétmeccsen szerzett) honvédos gólját!

A szünetig már nem is változott az eredmény és megállapíthattuk, hogy bár pár perc késéssel kezdtük el a tavaszi szezont, a kezdeti lila-fehér támadásokat leszámítva kontroll alatt tartottuk a játékot, többet támadtunk és vezettünk is az első félidőt követően.

A második félidőre az Újpest kettőt is cserélt, mi változatlan összeállításban folytattuk a derbit. A hazai együttes nagy elánnal indított, ami érthető is, hiszen hátrányban voltak a lila-fehérek, és annak ellenére, hogy a fordulás utáni első percekben stabilnak tűnt a társaság, a folytatásra valami megtört a játékunkban.

Folyamatossá vált a lilák fölénye, majd a 61. percben Lirim Kastrati távoli lövésével egyenlített az Újpest, ami a riválisnak még nagyobb erőt adott, minket viszont nagyon megfogott. Dean Klafuric kettős cserével próbálta felrázni a csapatot, de továbbra is a lila-fehérek támadtak. A 74. percben Albi Doka és Herdi Prenga között vitte el Csoboth Kevin a labdát, majd Lazar Cirkovic szabálytalankodott – tizenegyes! A büntetőt Antonov a jobb alsóba lőtte, így már az Újpestnél volt az előny. A gólok számát tekintve és lélektanilag is.

A hajrában érkezett Christian Gomis és az NB I-ben debütáló Krajcsovics Ábel (a legvégén meg Kerezsi Zalán), sajnos azonban a cserék sem tudtak érdemben változtatni a játék képén. Az Újpest még szerzett egy lesgólt, majd pár perccel később Karakó Ferenc lefújta a mérkőzést.

Vereséggel kezdtük a tavaszi szezont, a jó első félidőt gyengébb második követte, ez pedig kevés volt a pontszerzéshez.

OTP BANK LIGA, 19. FORDULÓ
ÚJPEST FC–BUDAPEST HONVÉD FC 2–1 (0–1)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 4044 néző

V: Karakó Ferenc (Tóth II V., Buzás B.)
G: Kastrati (61.), Antonov (75. – tizenegyesből) ill. Lukic (30. – tizenegyesből)

Újpest: D. Nikolic – B. Pauljevic (Kastrati, a szünetben), T. Hall, Csongvai Á., N. Antonov – Onovo, Jakobi – Simon (Varga B., a szünetben), Mudrinski (Gouré, 90), Csoboth (Diaby, 83.)
Vezetőedző: Milos Kruscic

Honvéd: Szappanos – Prenga, Cirkovic, Capan – Doka (Krajcsovics, 78.), Mitrovic, Plakushchenko (Gomis, 78.), Benczenleitner – Samperio (Jónsson, 65.), Lukic (Kerezsi, 88.), Kocsis D. (Domingues, 65.)
Vezetőedző: Dean Klafuric

29.01.2023, 19:30Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele