Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egy folyamat része

Egy folyamat része

Spiele

Veröffentlicht: 16.08.2023, 11:46Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

A tétmeccsek is kellenek ahhoz, hogy felépítsük azt a bátor, stílusos futballt, amivel sikeres lehet a csapat

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a Tiszakécske vendégeskedik a Bozsik Arénában, a találkozó előtt vezetőedzőnkkel Pinezits Mátéval beszélgettünk az eddigi három meccsről, a csapat építéséről és az előttünk álló feladatokról.

Mindössze három nap van a Nyíregyháza és a Tiszakécske elleni bajnoki között, mivel kellett a leginkább foglalkozni eben a periódusban?
Magunkkal – válaszolta Pinezits Máté vezetőedző. – Amikor azt mondom, hogy büszkék vagyunk a csapatra, akkor azért is mondom, mert egy folyamatban vagyunk. Van egy fiatal átlagéletkorú brigád, amelynek a nagy része az előző félévben kevés játékperchez jutott és a vasárnapi előtt két tétmeccsük volt csak együtt. Ha ezt nézem, igenis büszkének kell lenne, hogy egy bátran letámadó csapat ellen is felvállalták, hogy hátulról építsék fel a játékot. Mi is láttuk azt, hogy ebbe csúszik és csúszott hiba, viszont ha ezt nem kezdjük el most, akkor mondjuk húsz forduló múlva sehol sem fogunk tartani. De ha belevágunk, akkor tudunk majd lépegetni előre, olyan stílust képviselni, ami a Honvédhoz méltó. Nem az a célunk, hogy elrúgdossunk minden labdát, hanem hogy felépítsük a játékunkat. Friss keretről van szó, a folyamat elején járunk és ezért mondtam, hogy büszkék vagyunk a csapatra. Emellé pedig egymásért is küzdöttek, ami kellett ahhoz, hogy pontot szerezzünk Balmazújvárosban.

Hogyan lehet összeegyeztetni ezt a szükségszerű és időt igénylő tanulási, fejlődési folyamatot a Honvéd név adta súllyal és elvárásokkal?
Nehéz és ezt én is érzem. Látjuk, hogy a pályán mi működött jól és mi volt az, ami nem. Elindítottunk egy folyamatot, aminek része, hogy nagy nyomás ellen is, mint amiben volt részünk a Nyíregyháza ellen, felvállaljuk a focit, hogy játszani akarjunk és építkezünk folyamatosan. Ez pedig nem egyszerű. Fiatal keretről beszélünk, ahogy említettem, játékosok nagy része tavasszal kevesebb meccsen játszott, amin amennyi szerepelhetett volna, van olyan, akinek már most több játékperce van, mint egész tavasszal volt vagy közel annyit játszott három forduló alatt, mint  az előző félszezonban. A felkészüléssel már nem szeretnék foglalkozni, nekünk most élesben kell felépíteni azt, amire a Honvédért szorítók elismerően csettinthetnek. De ez nem jön magától, és ehhez kell például az is, hogy vasárnap egy jó csapat otthonában, nagy nyomás alatt is volt bátorságunk játszani. Igen, sokszor belehibáztunk, ez azonban része a folyamatnak, aminek köszönhetően később sokkal otthonosabban mozognak majd a srácok a hasonló szituációkban.

A Tiszakécske érkezik szerdán a Bozsik Arénába. A tanulási folyamattal együtt is, kötelező a három pont?
Persze, hogy jó lenne győzni! Szerintem nem volt a klub történelmében olyan hazai mérkőzés, ahol a Honvédnak ne lett volna kötelező nyerni és tudom, hogy mindenki kötelező győzelemként tekint a meccsre. Én pedig azt szeretném, hogy olyan teljesítményt, olyan játékot rakjunk ki a pályára, ami majd hozza magával, hogy a végén a mienk a három pont.

Hét nap alatt három meccs, két idegenbeli és egy hazai vár a csapatra. Hogy kell jól beosztani az erőt ebben a sorozatban?
Próbáljuk azt nézni a keret és a csapat összeállításakor, hogy azok a játékosok legyenek a pályán, akik önmagukhoz képest frissebb és jobb állapotban vannak és igyekszünk azt is nézni, hogy senki se terheljünk annyira túl, aminek hosszú távon lenne káros hatása.

16.08.2023, 11:46Spiele

Ähnliche Nachrichten

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub

Abschied aus dem Ungarischen Pokal

Abschied aus dem Ungarischen Pokal

In der 4. Runde des MOL Ungarischen Pokals mussten wir uns auswärts bei Gyirmót FC Győr mit 1:3 geschlagen geben und schieden damit aus dem laufenden Wettbewerb aus.

27.10.2026 | Klub

Zu Gast beim NB-II-Titelanwärter – Gyirmót ist die nächste Station

Zu Gast beim NB-II-Titelanwärter – Gyirmót ist die nächste Station

Infos und Wissenswertes – alles, was man vor dem Pokalspiel gegen Gyirmót FC Győr wissen muss.

27.10.2026 | Klub