Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egy meccsel ismételnénk a történelmet

Egy meccsel ismételnénk a történelmet

Klub

Veröffentlicht: 19.10.2022, 12:10Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Tomás Tujvel Szombathely ellen sem nézne a háta mögé

A MOL Magyar Kupa 3. fordulójában a Dorogi FC elleni 2–0-s siker alkalmával védte első alkalommal Tomás Tujvel a kapunkat a most futó szezonban. A Felcsút elleni bajnokin pedig Szapponos Pétert váltotta a felidőben csapatunk korelnöke. Ami a két összecsapást összeköti, hogy kapuvédőnknek eddig nem tudtak betalálni az ellenfelek, így érthető, ha a kupasorozat következő állomásán sem szakítaná meg jó sorozatát Tomás Tujvel, aki 2020-ban már pályára lépett a Haladás ellen. Az akkor még oda-vissza vágós rendszerben, idegenben lőtt gólokkal jutott tovább csapatunk, amire 39 éves kapusunk így emlékezett vissza.

„Nagyon jól emlékszem a legutóbbi meccsünkre a Haladás ellen, nagyon izgalmas összecsapás volt. Kaptunk egy gólt és a hosszabbításban vívtuk ki a továbbjutást – emlékezett vissza a 2020-as mérkőzésre Tomás Tujvel, aki ezt követően már a következő kihívásra koncentrált. – Azt gondolom, hogy ezúttal sem szabad félvállról venni a találkozót. A Haladásnál új edző van és jó formában is vannak, emiatt kemény meccsre készülünk ezúttal is, de a továbbjutás a célunk.”

Kapusunk szerint rendkívül fegyelmezetten kell játszani Szombathelyen, ahol ellenfelünk arra törekszik majd, hogy eltüntesse az osztálykülönbséget, megnehezítse a dolgunkat és meglepetést okozzon a párharcban.

„Ugyanaz a helyzet állhat elő, mint legutóbb a Dorog elleni összecsapáson. Egy NB II-es mindig duplán motivált egy első osztályú csapattal szemben. Ezt éreztük azon a találkozón is – idézte fel az előző forduló párosítását  Tujvel. – Biztos vagyok benne, hogy mindenki meg akarja mutatni majd, hogy fel tudják venni velünk a versenyt, nekünk viszont éppen azt kell megmutatni, hogy nem véletlenül vagyunk NB I-es alakulat.”

A korábban már említett 2019/2020-as Magyar Kupában 10 mérkőzésből 8 alkalommal védte kapunkat Tomás Tujvel, amelyeken négyszer maradt érintetlen a hálója, a sorozat végén pedig kupagyőzelmet ünnepelhettünk. Érthető, ha kapusunk a mostani összecsapáson tovább növelné a kapott gól nélküli percek számát, ráadásul a 2022/2023-as évadban még nem engedett találatot ellenfeleknek.

„Nagyon remélem, hogy meg tudom őrizni a kapunkat a góltól, nem lennék itt, ha más lenne a saját célom. Minden alkalommal, amikor megkapom a lehetőséget arra törekszem, hogy ne kelljen megfordulnom és a kapuból kivennem a labdát. Örülök, hogy ez sikerült a Dorog elleni legutóbbi kupamérkőzésen is, és bízom abban, hogy nem lesz ez másképp Szombathelyen sem” – tekintett előre Tomás Tujvel.

19.10.2022, 12:10Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub