Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egy pont idegenben

Egy pont idegenben

Akademie

Veröffentlicht: 04.09.2022, 20:47Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Döntetlent játszott második csapatunk a Majosi SE ellen

Szamosi Tamás együttese is két összecsapásra készült a héten és a Szolnok elleni szerdai győzelmet követően vasárnap a Majosi SE csapata volt az ellenfelünk. Egyenlő erők csaptak össze, hiszen a két gárda ugyanolyan mérleggel várta a találkozót, úgyhogy a képlet egyszerű volt, aki több pontot szerez, előzni tud.

Ellenfelünk a második félidő elején megszerezte a vezetést, de csapatunk gólfelelőse, Németh Barnabás hat perccel később egalizálni tudott. A 70. perctől emberelőnybe kerültünk, de nem sikerült gólra váltani a fórt. A 88. perctől ráadásul ez az előny duplájára nőtt a második hazai piros lapot követően, azonban az eredményen már nem tudtuk javítani, így egy ponttal utazhatott haza második csapatunk.

Szamosi Tamás: – Minden szempontból küzdelmes mérkőzésen vagyunk túl. Igazi férfias harc zajlott a pályán, de a játékosaim felvették a kesztyűt és úgy érzem, hogy igazságos döntetlen született.

NB III, közép csoport, 7. forduló
MAJOSI SE–BUDAPEST HONVÉD II 1–1 (0–0)

Bonyhád-Majos, Majosi SE Sporttelep
V.: Virág András (Harsányi M., Halmai K.)

G.: Pál M. (55.), ill. Németh B. ( 61.)

Sárga lap: Czuczi (45.), Kugli (45.), ill. Feledy (51.), Kulbachuk (52.), Menyhárt (69.), Pukhtieiev (90.)

Piros lap: Pál A. (70.), Sajnovics (88.)

Majosi SE: Vukman – Pál M. (Pólics, 72.), Széles, Czuczi (Ledneczki, 91.), Kugli, Keczeli (Petrovics, 66.), Hock, Kovács (Sólyom, 66.), Pál A., Ulrich (Sajnovics, a szünetben), Budai

Honvéd II: Schrankó – Pintér (Zsigmond, 86.), Tarcson, Németh B., Pukhtieiev, Kárász (Menyhárt, a szünetben), Feledy, Benkő (Njamculovic, 73.), Kozma, Átrok (Kulbachuk, a szünetben), Klemenz

04.09.2022, 20:47Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie